Augusta Wesley nem örvendett túl nagy népszerűségnek a Wellington Középiskolában. Tizenhat éves létére olyan nadrágot hordott, aminek az egyik szára bokáig ért, a másik viszont csak térdig. Pólóján a „Szeresd anyádat” felirat virított, amely a Föld iránti ragaszkodását hivatott kifejezni. Ráadásul virágokat gyűjtött. Persze, ettől még szerethettük volna őt. Személy szerint nem is volt vele semmi bajom, bár az tény, elég különös lány volt. Tegnap megint láttam a temetőben - grimaszolt a nagyszünetben osztálytársunk, Charlie Bancroft, akinek nem épp az Augusta - típusú lányok voltak az esetei. - Más lányok randira járnak, ez meg a temetőbe, jó mi?
- Talán csak virágért ment - védtem meg akaratlanul is a Wellington különcét, aki - mit ad isten - ezúttal az iskola kertészét vette célba.
-Vagy csak a zombikra bukik, nem gondolod, Sarah? – nézett rám az iskola bohóca, Ted Hurley, és mindehhez felettébb rémületes képet vágott.
-Ja.. Azt mondják, a nagyapjával él, és az is megvan legalább száz éves. - rikkantotta egy másik fiú.
-Befejezhetnétek már az ízléstelenkedést- mondtam, ám magamban arra gondoltam, ami igaz az igaz. Alighanem legalább tíz éve nem fordult meg élő ember a Wesley - házban. Legalábbis minket Augusta egyszer se hívott meg. Bár biztosra vettük, hogy mozdulni se tudnánk a virágoktól..
Noha többször megkíséreltem beszédbe elegyedni vele, ez valahogy sose jött össze. Óraközi szünetekben, ha nem épp az iskola idős kertészét szórakoztatta, Augusta Wesley egy padon ült, és belemélyedt valami virágkertészeti prospektusba. Ha kérdeztem, válaszolt ugyan, de látszott, hogy nem különösebben érdekli a személyem.- Szegény - mondtam egyszer mellettem álló barátomnak, Devonnak. – Nagyon magányos lehet.
-Keressünk neki egy fiút. - ajánlotta Devon, és hosszú idő óta ez volt a legértelmesebb ötlet Augustával kapcsolatban.
Igen ám, de hogyan?
Körbekérdeztünk néhány srácot, de senki nem volt hajlandó bevállalni a virágimádó lányt.
- Még egy rendes ruhát se tud felvenni!
-Bűzlik az orgonaillatú kölnitől, rémes!
-Nem akarok temetőkbe járni randira!- záporoztak felénk a kifogások.
- Összehozhatnánk a temetőőrrel!- vigyorgott Hurley.
-Irtó vicces vagy , Ted - dicsérte meg a cseppet sem épkézláb ötletért Devon. Egyik nap aztán úgy alakult, hogy bent kellett maradnom órák után a suliban. Nem mondhatnám, hogy különösebben örültem neki. - Wilkins, a héten már negyedszer fordul elő, hogy nincs kész a házi feladata! - nézett rám szogorúan az angoltanárnő.- Tehetek én róla, hogy Devon Midlock sokkal érdekesebb, mint az angol lecke? - Lesz szíves az összes elmaradását bepótolni tanítás után! –Kényszeredett mosollyal nyugtáztam a büntetést, majd a történelemóra után siettem be a földszinti terembe, (ahol hasonló büntetésüket töltik a diákok) hogy minél előbb túl legyek a dolgon. - Üdvözlöm, tanár úr- biccentettem az idős ügyeletes tanárnak, Mr.Wolf-nak.
- Hozta isten, Wilkins- bólintott az öreg tanár, azzal tovább bóbiskolt az asztalon.
Alighogy nekikezdtem az írásnak, nyílt az ajtó, és táskáját maga után húzva beballagott Ted Hurley.- Megfeledkeztem a matekháziról - mondta bűnbánón, mintha legalábbis magyarázkodnia kéne. Mr. Wolf csak egy pillanatra nyitotta ki a szemét.- Ha a tanulás is legalább annyira érdekelné, Hurley, mint a hülyeség, akkor most nem tartana itt!- dorgálta meg, aztán azonnal visszahanyatlott a feje az asztalra. Még horkolt is.
Ted meglehetősen elkámpicsorodott képet vágott ( a szokásos komikus helyett) majd leült egy padba és elővette a könyveit. Hogy pontosan mit csinált, nem tudom, de fogadni mernék, hogy nem a házi feladatot...
Pár perc múlva újabb a lecke elmulasztásán rajtakapott diák jelent meg. Történetesen Augusta Wesley. – Na, mi van gyöngyvirág, téged is megbüntettek?- kérdezte Ted Hurley.-Elfelejtetted meglocsolni a hibiszkuszt a tanáriban?
A virágimádó lány nem közölte, mi szél hozta közénk, csak keresett magának egy helyet, és leült.
Ami engem illet, csendben írtam a leckét, a másik kettővel mit sem törődve. Tíz perc telhetett el, amikor félszemmel láttam, hogy Hurley Mr. Wolf asztalánál matat valamit, de a dolog annyira nem hozott lázba, hogy feltétlen megtudjam, mit csinál ott. Hurley az esetek többségében állandóan a soron következő tréfán törte a fejét. Arra viszont már én is felfigyeltem, amikor a következő mondat hangzott el:-Kérsz egy csókot, virágom?- Felnéztem, és meglepve láttam, hogy Ted megkísérli megcsókolni Wesley-t, aki a jelek szerint mindössze egy papírgalacsint akart a kukához vinni. Nem tudtam, mi késztette az iskola mókamesterét erre a váratlan kitörésre, ám nagyon megörültem.Talán mert igazolva láttam a feltevést, hogy még a különcöknek is akadhat párjuk. Korai volt az örömöm.
Ugyanis a következő pillanatban rájöttem, mi a célja: hogy míg egyik kezével Augustát öleli, a másikkal odacsempéssze a lány padjára Mr. Wolf szemüvegét. – Ted, meg vagy húzatva?!- kérdeztem súgva, mire ő csak pisszegett, hogy ne rontsam el a viccet.
A következő pillanatban Mr. Wolf horkantott egyet, felébredt, s azonnal szemüvege után tapogatózott, de csak a helyére rakott kaktuszba sikerült beletenyerelnie. Velőtrázó ordítására Mrs. London, a fizikatanárnő viharzott be a terembe. – Mi folyik itt?!
Szúrós szemével végignézett rajtunk, és pillanatok alatt felmérte a helyzetet. A kaktuszra nézett, s onnan egyenesen Augustára.-Wesley, miféle hülye vicc ez?! - kérdezte szigorúan, miközben Wolf fájó kezét magához szorítva rövidlátón pislogott.
-De hát..-akartam mondani értetlenül, és vasvillatekintetet vetettem Hurley-re, ám ez nem segített. –Wesley, lesz szíves visszaadni a tanár úr szemüvegét, aztán felballagni velem az igazgatói irodába!- hangzott a fellebbezhetetlen ítélet.
Augusta Wesley egy szót sem szólt, nem próbálta megvédeni magát. Száját szorosan összezárta, csak szemében táncolt egy picike ijedt fény. Felemelte a szemüveget a padjáról, és visszavitte Wolf asztalához. Közben nem nézett sem Hurley-re, sem rám, egyfolytában a padlót vizslatta, mintha a kék linóleumnál nem volna érdekfeszítőbb dolog a világon. Aztán követte Londont kifelé az ajtón.
Nem sokkal később a fájós kezű Wolf apró sziszegések közepette nagylelkűen elbocsátott minket. – Hurley, te nem vagy normális!- mondtam Ted-nek odakint a folyosón.
- Csak vicc volt.- magyarázta Hurley.- Nyugi, nem lesz semmi baja. Őt mindenki sajnálja.
Noha semmi nem kisebbítette az iskola bohócának otromba viccét, ebben az egyben igaza volt. Később hallottam, hogy Augustának egy haja szála sem görbült meg Wolf miatt. Idős nagyapjára való tekintettel még beírást sem kapott, csak alapos szidalmazás után megkérték, hogy a jövőben tartózkodjon a kaktusszal elkövetett merényletektől.
A történtek után úgy kerülte Hurley-t, mint a bubópestist, sőt még engem is.
-Félek, hogy nem sikerült megkedveltetnünk vele magunkat-mondtam Devonnak egyik szünetben. Augusta szokás szerint egy padon ült, könyvvel a kezében. Nem nézett fel.
-Csak bízd ide - mondta magabiztosan Devon, aztán biztosított afelől, hogy remek fiút sikerült találnia Augustának. A kövér Crispin Livingston azonban utóbb nem bizonyult túl jó választásnak. Túl azon, hogy állandóan fánkot zabált, nem volt valami szórakoztató társaság. Azért a három dollárért azonban, amit Devon fizetett neki, szorgalmasan járt Augustáékhoz. De csak egy hétig bírta.
- Veszélyességi pótlékot kérek!-lihegte egy hét múlva Devon fülébe iskola után. – Senki nem mondta, hogy Augustának tehénnövénye van! Azt hittem, valami finomságot kapok, erre az a hülye növény, Dezsőke, majdnem megevett vacsorára!
A románcnak ezzel vége is szakadt,mert Devon nem volt hajlandó kifizetni a húsz dollárt, amit a fiú kért tőle.
Nem sokkal ezután Devont meglátogatta unokatestvére, George. Igazán helyes fiú volt, mindig mintha skatulyából húzták volna ki. Hajlandónak mutatkozott randevúzni Augustával, ám az első randevún – amit a temetőben ejtettek meg - elájult, és miután magához térítettük, kiderült, hogy allergiás a virágokra.. Miután valószínűtlennek tartottuk, hogy Wesley valaha is lemondana imádott hobbijáról, többé nem erőltettük rá szegény George-ot.
- Csináljunk házibulit, és hívjuk meg rá - hangzott Devon újabb ötlete, amit szerintem csak azért talált ki, hogy én jobban érezzem magam. Nyilván látta, mennyire szívemen viselem szegény magányos kis Augusta sorsát. –Ott lesz elég fiú, aztán kedvére válogathat.
- Gondolod, hogy eljönne?-kérdeztem.
- Mindjárt meglátjuk, ha odamész, és elhívod.- válaszolta erre D- Mindjárt meglátjuk, ha odamész, és elhívod.- válaszolta erre Devon. Augusta Wesley ezúttal az egyik jól megtermett bokornál szerencsétlenkedett. Szerintem tutira azt tervezgette, beszerez egy ilyet otthonra is.
-Szia, Wesley, mizújs?- léptem oda hozzá.Majd meg sem várva a választ, folytattam: - Devon házibulit rendez szombaton. Nincs kedved eljönni?
-Bocs, de nem megy.- válaszolta meglehetősen barátságtalanul.- Mostanában Benjamin-nal töltöm minden időmet.
Hoppá! Szóval Augusta Wesley csak látszólag magányos, már szerzett is egy klassz fiút, csak velünk felejtette el megosztani az örömhírt? - Remek.-bólintottam, és visszamentem Devonhoz, elpanaszolva, milyen ostoba is vagyok én, s megspékelve annak igazságával, ha valamit nem látunk, még nem jelenti, hogy nem létezik...-Ennek igazán örülhetnél.-mondta Devon.-Legalább levan a gond. Augusta nem magányos többé, és remélhetőleg majd velem is többet foglalkozol.-kacsintott rám.
Ez odáig rendben is volt, hanem azért az én oldalamat csak fúrta a kiváncsiság, ki lehet Augusta Wesley fiúja.Bár kérdezősködtem a felsőbb évfolyamban, sőt, kémeket küldtem az alsóbb évfolyamokba is, a Benjamin nevű fiút nem sikerült megtalálnom.
-És ha nem a suliba jár?-kérdezte Devon, aki persze némileg grimaszolva vette tudomásul, hogy nem szálltam le a Wesley-témáról.
-Mindegy, én akkor is látni akarom.- mondtam erre.
-Na, arra várhatsz, hogy elhívjon egyik délután, és bemutassa a srácot!- mondta Hurley, aki szokás szerint megint velünk lógott.
-Igen, és erről te tehetsz!-vádoltam meg.
-Ó, hát persze, mert az én kis mókám nélkül már kebelbarátnők lennétek, mi? –vágott vissza.
Ebben is volt valami...
Az elkövetkezendő napokban többször próbáltam elhívni Augustát moziba, uszodába, s bátorítottam, hozza el Benjamint is, hiszen nem gond, elfér köztünk, legalább összebarátkozunk vele. - Benjamin nem tud úszni. Benjamin nem szokott moziba járni. –Ilyen és ehhez hasonló válaszokat kaptam.
Miután egy hétig szinte mindenkinek Benjaminról dumált ( már ha szóba állt egyáltalán valakivel) egy hétfői napon Augusta Wesley nem jött iskolába. Fogtam hát magam, és bementem az osztályfőnökéhez elkérni a leckéjét, azzal, hogy közel lakunk egymáshoz, én elviszem neki.
- Ó, Sarah, milyen rendes tőled- dicsérgetett Mrs. Jackson, aki biológiát tanított.
-Hát én ilyen rendes vagyok-szerénykedtem, gondosan eltitkolva, hogy pont az ellenkező irányban lakom, mint Augusta. Mrs. Jackson aztán a kezembe nyomott egy listát, én pedig elindultam,hogy elvigyem Wesleynek. Ha szerencsém van, Benjamin nála dekkol, és akkor kiderül, tulajdonképpen ki is ő.
Wesley-ék egy aprócska házban laktak a város szélén. Kertjükben mindenféle pompás virágok illatoztak, gyakorlatilag lépni se lehetett tőlük. Gyanítottam, hogy ez odabent is így van. Augustát nem vetette szét az öröm, amikor meglátott az ajtóban.
-Hát te?-kérdezte.
-A leckét hoztam. Meglepetésemre azonnal félreállt az ajtóból. - Gyere be.
Egy kicsi konyhába vezetett, ami valóban tele volt virágokkal. – Kösz, hogy elhoztad. -mondta.
-Nincs mit.-válaszoltam, aztán nem bírtam ki, hogy rá ne kérdezzek: -Benjamin is itt van?
Bólintott. - A szobában.
Alighogy kimondta, egyfolytában azon tűnődtem, milyen ürüggyel juthatnék be a szobába. Ez persze nem volt könnyű.- Hol szoktál tanulni? –kérdeztem némi hátsó szándékkal.
-Itt a konyhaasztalnál.-szólt.-A nagyapám sokat gyengélkedik, gyakran lepihen odabent, és nem akarom zavarni.
-Hát persze.-bólogattam sűrűn. Lázasan törtem a fejem, mit is mondhatnék, hogy végre fény derüljön Benjamin kilétére. Fél óra múltán arra jutottam, hogy valószínűleg itt ülök még a jövő héten is.
Később Augusta megkínált csalánteával, amiből csak úgy ímmel-ámmal iszogattam, ugyanis nem szeretem a teát, nemhogy a csalánt.
-Megbocsátasz egy pillanatra?-kérdezte aztán. Amikor bólintottam, bement a szobába. Vártam egy kicsit, s közben arra gondoltam, itt a remek alkalom. Most megtudom, kicsoda Benjamin.
Felálltam és a szobához mentem. A résnyire nyitott ajtón át bekukucskáltam. Odabentről szuszogás hallatszott, amiről úgy gondoltam, csak a nagyapóé lehet. Augusta háttal állt nekem, és valamit rendezgetett.
A következő pillanatban megláttam Őt. Hevenyészett növénytani ismereteimből felrémlett, hogy amit magam előtt látok, az egy fikusz, latin nevén csak Ficus Benjamin... El kellett ismernem, hogy tényleg nem tud úszni, és alighanem a mozit se élvezné..
Vége
