Tintaló Társulás
Donation page
A Tintaló Társulás 2005 óta működő, elsősorban bábszínházzal foglalkozó alkotó páros.
Tevékenységünk két fő részből áll. Az év egy részében utazótársulatként járjuk a világot és szórakoztatjuk a gyerekközönséget, más időszakokban pedig az otthoni műhelyben új ötleteink megvalósításán dolgozunk.
Működésünk első néhány évének tapasztalatai után úgy döntöttünk, hogy a teljes függetlenséget választjuk. 2010 óta sehová nem pályázunk, így nem részesülünk sem állami, sem önkormányzati, sem egyéb támogatásban. A működéssel kapcsolatos kiadásokat és az új produkciók létrehozásának költségeit eddig úgy-ahogy, de saját forrásból finanszíroztuk. Ez mára igen nehézkessé vált, pedig nekünk még nagyon sok ötletünk, tervünk van! Kérjük, ha teheted, támogass minket ezeknek a műhelymunkáknak a megvalósításában! Köszönjük!
És ha jártadban-keltedben meglátod valahol a Tintaló Cirkuszt, vagy a JövőbeLövőt, akkor mindenképpen gyere oda, kukucskálj be a sátorba, vagy próbáld ki a játékot! Szívesen látunk ott!