A kényszerítő jellegű HHS az alábbi csoportokra osztható:

MEGFÉLEMLÍTÉS

Félelmet keltő manőver, amelyet a férfi azután használ, hogy már megteremtette saját – valóságos vagy képzelt – hírét a saját erőszakosságáról. A férfi valamilyen ijesztő jel – egy tekintet, egy hangnem, egy testtartás vagy gesztus – révén a nő tudomására hozza, hogy ha nem engedelmeskedik, „valami” történni fog. Ahhoz, hogy a jelzés hihető legyen, szükséges olykor-olykor egy-egy testi, szexuális vagy anyagi jellegű erődemonstráció. Ez a fajta fenyegető viselkedés hosszú távon általában oda vezet, hogy a férfi eléri, hogy ne akarjanak tőle semmit, és így saját magán kívül ne kelljen senki máshoz alkalmazkodnia.

PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉS

A HHS technikáinak nagy része arra megy ki, hogy a férfi monopol helyzetet teremtsen a pénz használata és az arról hozott döntések terén. Változatos megjelenési formái mind azon a hiten alapulnak, hogy a pénz a férfi tulajdona, vagy legalábbis több joga van hozzá, mint a nőnek. Ide tartozik a közös pénzről szóló információk elhallgatása, a kiadások ellenőrzése, az azzal kapcsolatos részletek számonkérése, a pénz visszatartása.

A TÉR ÉS AZ IDŐ LEURALÁSA

Azon a meggyőződésen alapul, hogy a tér és az idő férfibirtok, amihez a nőnek kevesebb joga van, és ezért ezek leuralása természetes és normális állapot. Fel se merül a férfiban, hogy a tér használata vagy az időt igénylő közös feladatok felosztása megállapodások tárgyát képezhetnék.

Talán ismerős neked is a helyzet, mikor a férfi szétszórja a ruháit az egész lakásban. Simán a nappaliban álló fotelben sziesztázik, ami lehetetlenné teszi, hogy más is használja ezt a közös teret. Kisajátítja a tévét, annak távirányítójához senki nem nyúlhat. A család azt nézi, amit ő akar. Jellemző férfi viselkedés, mikor a körbeült asztalnál szétterpesztett lábaival elfoglalja az egész teret az asztal alatt. Ugyanígy bármikor lelkifurdalás nélkül leuralja az időt azzal, hogy a nőtől elvett idő rovására, a nőt túlterhelve szakít magának időt saját pihenésre vagy szórakozásra.

FELŐRLŐ ISMÉTELGETÉS

A férfi a nő kifárasztásával éri el azt, hogy annak ellenvéleménye esetén is a férfi akarata valósuljon meg. A szakadatlan és fáradhatatlan ismétlés addig folytatódik, amíg a nő, csak hogy egy kicsi nyugta legyen, fel nem adja saját kívánságát vagy véleményét, és el nem fogadja a rákényszerített megoldást.

KIERŐSZAKOLT INTIMITÁS

A férfi egyoldalúan és tolakodóan közeledik személyes vagy szexuális indíttatásból, anélkül hogy érdekelné a nő igénye vagy megbeszélés tárgyát képezné, hogy hogyan jutnak el az intim helyzetig. Tipikus megvalósulási formája a kényszerítő csábítás a szexelni akaró férfi részéről (lásd a már előbb tárgyalt kicsikart szex témáját).

A FÉRFI LOGIKA FELSŐBBRENDŰSÉGÉRE VALÓ HIVATKOZÁS

A férfi az „észre”, a „logikára” vagy „helytálló” érvekre hivatkozik azzal a céllal, hogy a nőre nézve előnytelen gondolatokat, magatartásokat vagy választásokat erőltessen.

KIKÉNYSZERÍTETT MEGBOCSÁTÁS

Része annak a folyamatnak, amelynek Lenore E. Walker pszichológus a „az erőszak ciklusa” nevet adta. Walker szerint az erőszakos párkapcsolat egyfajta körforgás jellegű, ciklikus mintázatot követ, melyben három jól elkülöníthető szakaszt figyelhetünk meg: a feszültség felgyülemlésének szakaszát, az erőszakkitörést és a „mézeshetek” időszakát. A feszültség felgyülemlése során a kapcsolatban egyre sűrűsödnek és súlyosbodnak a súrlódások: a férfi mindenben hibát talál, mindenbe beleköt, esetleg szóban bántalmazza partnerét. A nők elmondják, ilyenkor úgy érzik, mintha tojáshéjon járnának, esetleg próbálnak mindenben megfelelni partnerük vélt és valós elvárásainak, hátha ezzel csökkenteni tudják annak idegességét. Ez a feszültség egészen a férfi erőszakos kitöréséig növekszik, majd az erőszak cselekményben „oldódik”. Az erőszakkitörés történhet szóban vagy tettlegesen, lehet egy pofon, vagy akár a nő gyerekek előtti megerőszakolása. A bántalmazást követően az elkövető nemegyszer mélységes megbánást mutat: bocsánatot kér, kedvesen és szeretetre méltóan viselkedik, fogadkozik, hogy ilyesmi soha többé nem fordul elő, és ő nagyon szereti a nőt. Ebben a fázisban az udvarlási időszak kedvességei is megjelenhetnek apróbb vagy értékes ajándékok, virágcsokor, bonbon vagy ékszerek formájában, ezért ezt az időszakot néha a „mézeshetek” kifejezéssel szokták jelölni. Mint Walker kimutatta, a „békülési” szakasz alapvetően fontos a nő lelki ellenállásának megtörésében, a kapcsolatban tartásában, így az szerves része a bántalmazási folyamatnak. A „mézeshetek” szakaszt tovább bonyolíthatja a férfi esetleges alkoholizálása is, amikor a fogadkozások között az ivás abbahagyása és a szaksegítség keresése is megjelenik. Ezt az átmeneti szakaszt ismét a feszültség felgyülemlésének időszaka követi, és így tovább.

Íme a felsorolás, ami Luis Bonino szerint megalapozza és megelőzi a tényleges fizikai bántalmazást. Mire ennek a kapcsolati lejtőnek az aljára ér a pár, addigra a nőnek már se önbizalma, se akarata, se hite abban, hogy képes lehet bármire a férfi nélkül.

Sokan még manapság is úgy vélik, hogy fizikai erőszak azokat a nőket éri, akik szembeszállnak a férfival. Nagy a szájuk, visszabeszélnek. Ez sem volna indok egyébként, mert miért is ne szólhatna vissza a férfinak, de ha ezt a butaságot félretesszük, akkor is ott marad a tény, hogy maga a hiedelem sem igaz. Nem engedetlen, vérmes, nagypofájú nőket vernek. Nem kell „kiérdemelni” a verést. Egy bántalmazó mindig talál okot, és a legnémább és legengedelmesebb nőket sokkal hamarabb viszik el nejlonzsákban, mint azokat a bizonyos önérvényesítésre képes, nagyszájú asszonyokat. A bántalmazás soha nem az áldozat hibája, hanem mindig az elkövetőé.

Nézzetek körül itt az oldalunkon, ahová a tematikus anyagainkat fogjuk rendszerezve feltenni, és ha tetszik, amit csinálunk, akkor szeretettel fogadjuk, ha rendszeresen vagy alkalmanként egy kisebb összeggel támogatjátok a munkánkat. 

A válsághelyzetben alkalmazott hímsovinizmus

A férfiak akkor folyamodnak az ide tartozó manőverekhez, amikor a párkapcsolatban az addig stabil hatalmi egyenlőtlenség válságba kerül, és a nagyobb egyenlőség irányába billen. A válság oka ugyanúgy lehet a nő önállóságának növekedése, mint az, hogy a férfi munkahelyi státusában vagy fizikai állapotában beállt negatív változás miatt veszített a hatalmából. A változó helyzettel általában együtt jár a nő igénye arra, hogy nagyobb egyenlőségre tegyen szert a kapcsolatban.

Fajtái:

KONTROLL ÉS KRITIKA

A nő megerősödésének első jeleire a férfi még jobban ellenőrzi a nő mozgásterét, bírálja tevékenységét és időfelhasználását. Leggyakrabban azok a férfiak használják az erre szolgáló befolyásolási formákat, akik úgy érzik, hogy veszítettek a hatalmukból vagy hamarosan veszíteni fognak, mert a nőnek önállósági törekvései vannak vagy pozitív visszajelzést kap magáról, ami örömmel tölti el, vagy a siker közelébe kerül az élet valamely területén. Vagy semmi ilyen nem történik, csak a férfi egyszerűen a neki kijelölt helyen akarja a nőt tartani. Azt akarja, hogy soha, még véletlenül se próbáljon meg lázadni. Ezért azután rendszeresen és módszeresen igyekszik rombolni az önbecsülését. Lekicsinyli, kritizálja az ötleteit, tehetségét, szavait, kinézetét, míg végül a nő már maga is azt gondolja, hogy buta és tehetségtelen.

ÁLSEGÍTSÉG

A segítség álságos formái általában akkor kerülnek elő, amikor a nő nagyobb mértékben akar házon kívüli tevékenységet végezni. A férfi szavakban támogatásáról biztosítja a nőt, ám ez soha nem testesül meg valódi együttműködésben. A férfi így elkerüli a frontális összeütközést, mindeközben a nő mégsem jut több időhöz, hiszen a férfi továbbra sem osztja meg vele a házimunkát. Például a pár megegyezhet, hogy azokon a napokon, amikor a nő autóvezetést tanul, a férfi bevásárol, ám valami lényeges dolgot mindig elfelejt megvenni.

ELLENÁLLÁS ÉS TÁVOLSÁGTARTÁS

A férfi a nő növekvő önállósodását szorítja vissza ezekkel a manőverekkel. Célja a nő legyengítése, hogy annak így kevesebb ereje jusson a saját élete feletti hatalom növelésére. Kitűnő példája a következő mondat: „Gondolom, tudatában vagy annak, hogy mit teszel” (azzal, hogy kilépsz a négy fal közül és munkát vállalsz, azzal, hogy szombat délelőttönként jógázni mész, azzal, hogy levelező tagozaton leérettségiznél, vagyis azzal, hogy bármilyen módon a saját igényeidre is szeretnél időt fordítani). Ide tartozik a támogatás és az együttműködés hiánya; az elhidegülés; az eltávolodás; az elhagyással való fenyegetőzés vagy a gyakorlatban megvalósított elhagyás (a férfi a munkájába vagy egy „megértőbb” nővel létesített kapcsolatba „menekül”).

„JÖJJÖN, AMINEK JÖNNIE KELL”

A férfi nem lép egy tapodtat sem, abban bízva, hogy a nő majd belefárad a változás kezdeményezésébe.

„HA MÁSKÉPP MONDTAD VOLNA…”

A férfi azzal szereli le a nő követeléseit, hogy nem voltak „korrektül” kifejezve – mármint a férfi, illetve a nővel szembeni társadalmi elvárások szerint.

Ez a mondat egyébként a feminizmus ellen is rendszeresen irányul olyankor, mikor feministák a nyilvános terekben igyekeznek a nők jogaiért felszólalni. Ha dühösek vagy tettekkel küzdenek az egyenlőségért, akkor a Rend könnyedén vág vissza nekik azzal, hogy nem megfelelő a hangnem, ezért, és csakis ezért természetesen, nem fognak menni a tárgyalások.

Amennyiben a nők nem látják át ezt a hatalomtechnikai cselt és igyekeznek a „kért” hangnemet megütni, tehát rendszeresen körbeugrálják a férfiakat, megtapsolnak minden kedves szót, és kipárnázott kérésekbe ágyazzák jogos követeléseiket, úgy a Rend máris elérte célját. A nőket meghátrálásra kényszerítette, gondolván, majd elül ez a kis „hiszti”, és megy mindenki vissza a konyhába, ahogy kell. A könyörgést 20 ezer éve nem veszik komolyan, és ha a nők bármikor megkaptak valamit születésüktől nekik járó, tanuláshoz, választójoghoz és fizetett munkához való jogaikból, azt csakis együttes és kemény fellépéssel tudták elérni, soha nem „a megfelelő hangnemmel”.

A BÍRÁLAT ÉS AZ ESZMECSERE ELKERÜLÉSE

A férfi igyekszik elnémítani a nő bírálatát és elkerülni a számára nemkívánatos változást. Ezt azzal igyekszik elérni, hogy tagadja a nő felvetéseinek, bírálatának, kifogásainak jogosságát, és kizárja a tárgyalásos megoldás lehetőségét is. Kifogásolja, hogy a nő „megváltozott”, vádló és bűntudatkeltő kijelentéseket tesz; a nő fellépését külső hatásoknak, barátnőknek, anyósnak, apósnak, a feministáknak tulajdonítja, ezzel azt is sugallva, hogy a nőnek nincsenek saját gondolatai. Ha nem a férfi gondolatait valósítja meg, akkor biztos valaki másét…

ÍGÉRGETÉS ÉS JÓPONT-GYŰJTÉS

A nő abbéli igényével szemben, hogy változás álljon be a kapcsolatban, a férfi ígéreteket tesz arra, hogy megváltozik. Ez általában olyankor történik, mikor a férfi érzi, hogy a nő közel áll ahhoz, hogy valóban fellázadjon az elnyomás ellen mondjuk azzal, hogy beadja a válókeresetet vagy hazaköltözik az anyjához, vagy kiköltözik a hálószobából. A férfi ilyenkor érzi, hogy az agresszív taktikák csak olajat löttyintenének az amúgy is egyre bátrabban lobogó tűzre, ezért ideiglenesen visszavonulót fúj. De ez nem valós akarat a változásra, csupán manipuláció. Ilyenkor a férfi valójában csak „meghúzza magát”, amíg a nő megbékél, vagyis csak ideiglenes engedményeket tesz, és azoktól is azt várja, hogy „varázspálcaként” működjenek. A változások ideiglenes volta akkor válik a legnyilvánvalóbbá, amikor az eredmények eltűnnek, mihelyt a nő felhagy igényei hangoztatásával, haragja kifejezésével, és elfogadja a férfi kérelmét arra, hogy „még egy lehetőséget kapjon”. Ide tartozik az ajándékok vásárlása, a „jó férj/apa leszek” jellegű ígérgetés, a csábító vagy figyelmes viselkedés és a hibák „beismerése”.

MÁRTÍROMSÁG

A férfi úgy állítja be önmagát, mint aki ártatlan áldozata a nő változásainak és „megőrülésének”, és az erre vonatkozó vádaskodással próbálja megtörni a nő akaratát. Ha a férfi mégis elszánja magát valamiféle átalakulásra, minden lépését hatalmas áldozatként éli meg. Tapsot vár még a legkisebb változásért is, és ennek hiányában haragos lesz. Mindez arra megy ki, hogy ne lehessen tőle sokat elvárni. A férfi a saját erőfeszítése alapján értékeli a változásra irányuló tetteit, nem pedig annak alapján, hogy valóban eredményesen csökkentették-e a nő által kifogásolt hatalmi gyakorlatait. Az ilyenkor leggyakrabban elhangzó manipulatív mondat: „Neked semmi se elég jó!”

IDŐNYERÉS

Erre a manőverre akkor szokott sor kerülni, amikor a férfi rájön, hogy a nő nem hagyja magát manipulálni és valódi változásokat vár el tőle. Ilyenkor látszólag elfogadja e követelmény jogosságát, de addig halogatja a változás elkezdését, amíg csak módja van erre. Mindig van valami, ami miatt nem. Majd ő meggondolja, neki időre van szüksége, még beszélni akar róla, ám nem tudjuk, mikor. Ő sosem kezdeményezi a tárgyalást, ha pedig a nő sürgetné, akkor ingerült lesz és terel. Az időnyerő trükk hatékonysága abban rejlik, hogy kifárasztja a nőt – hacsak az nincs nagyon tisztában saját céljaival, és szilárdan tudja képviselni azokat.

SAJNÁLTATÁS

A férfi sajnálatkeltéssel próbálja elérni, hogy a nő hagyjon fel célkitűzéseivel, engedjen neki, és helyreálljon az eredeti állapot. A manőver színtere lehet a nő társas környezete, családja vagy a közös barátok is. A férfi itt keres szövetségeseket, akik tanúsítják, hogy ő mennyire „jó” és milyen „gonosz” a nő. Gyakran találkozni olyan esettel, mikor egy közkedvelt, vidám és barátságos férfiról derül ki (vagy nem derül ki soha), hogy a négy fal között elviselhetetlen vele az élet. A nőnek elege lesz, válni akar, és a barátok, ismerősök döbbenten hördülnek fel: Attól a jó embertől? Sose hittük volna, hogy valami gond van vele.

A sajnáltatás megvalósulhat önkárosító magatartásokban is: a férfi elhanyagolja magát, betegséget vagy balesetet provokál, növeli az alkohol vagy más függőséget teremtő szerek fogyasztását, illetve öngyilkossággal fenyegetőzik. Mindez a nő gondoskodó szerepére és kötelességtudatára apellál, és azt a benyomást igyekszik kelteni benne, hogy nagyon rosszul fog végződni a dolog, ha nem marad meg a helyén. Ez a dinamika gyakran a kapcsolat felbomlása után is folytatódik.

Nézzetek körül itt az oldalunkon, ahová a tematikus anyagainkat fogjuk rendszerezve feltenni, és ha tetszik, amit csinálunk, akkor szeretettel fogadjuk, ha rendszeresen vagy alkalmanként egy kisebb összeggel támogatjátok a munkánkat. 

A BURKOLT HÍMSOVINIZMUS 

A burkolt hímsovinizmus Bonino szerint a legkártékonyabb a partnerek közötti egyenlőségre és a nő önállóságára nézve. Alattomos és alig észrevehető jellege miatt rejtett marad (néha még a férfi számára is), a mögötte meghúzódó szándék pedig a nő feletti uralom és rendelkezés kikényszerítése.

A férfi ezt nem erővel éri el. Ehelyett éppen partnere iránta érzett szeretetét, belé vetett bizalmát használja arra, hogy olyan magatartásformákra vegye őt rá, amelyek révén csökkennek a lehetőségei a hatékony gondolkozásra és cselekvésre, és hogy végül a férfi által megszabott módon hozzon döntéseket, majd a saját igényei és akarata ellenében cselekedjen.

Az ide tartozó manőverek az alábbiakban felsorolt csoportokra oszthatók, melyek elkülönítése főként a leírás áttekinthetőségét szolgálja, míg a valóságban a férfi mindezek bonyolult és fondorlatos keverékét működteti.

AZ INTIMITÁS HIÁNYÁNAK MEGTEREMTÉSE

Gyakran hallani, hogy a férfiaknak nehezükre esik az intimitás megteremtése. Ez igaz is, ám ugyanannyira igaz, hogy az intimitás elkerülése a férfiak által nap mint nap használt uralmi eszköz. „Az intimitás hiányának megteremtése” címszó alatt a távolságtartás manővereit gyűjtöttük össze.

A távolságtartás révén a férfi kontrollálja a párbeszéd szabályait. Abból a hiedelemből indul ki, hogy neki, a „teremtés koronájának” korlátlan joga van eltávolodni minden előzetes megbeszélés nélkül, és csak önmagának tartozik elszámolással cselekedetei felől (anélkül, hogy megengedné ugyanezt a jogot a nőnek).

Így éri el a férfi, hogy a nő alkalmazkodjék a kívánságaihoz az intimitás fokát, az elvégzendő házimunka mennyiségét, a rendelkezésre állás mértékét és a megosztandó témák mibenlétét illetően. Megvalósul a férfinak az a kívánsága, hogy elsősorban önmagával kelljen csak foglalkoznia, és meghiúsul a nőnek az az igénye, hogy kapcsolatuk kölcsönös legyen. A manőverek fő üzenete az, hogy a férfi számára ő maga a fontos, a viszony és a kötelék másodlagosak. E csoporton belül az alábbi hatékony technikákat különböztethetjük meg:

CSÖND

Ősidők óta ismert férfi magatartás, miszerint a férfiak nem szeretnek beszélni, legalábbis nem a belső, érzelmi világukról. Csöndben maradni több, mint nem tudni beszélni: azt jelenti, hogy a férfi nem érzi kötelezve magát arra, hogy beszéljen vagy magyarázatokkal szolgáljon, vagy információkkal lássa el partnerét (miközben tőle megköveteli, hogy nyitott könyv legyen előtte). Mindezt csak az engedheti meg magának, akinek hatalma van. Ily módon a csönd a párbeszéd hiányát erőlteti a kapcsolatra, és arra kényszeríti a nőt, hogy ő töltse ki az így keletkezett kommunikációs űrt. A nőnek ki kell találnia, mit érez és gondol a férfi, és körülötte kell, hogy forogjon a figyelme, nehogy elszalassza a ritka pillanatokat, amikor a férfi elérhető. A nő ebbéli igyekezetét a férfi gyakran üldözésként éli meg, és tagadja, hogy ennek oka az ő magatartásában rejlene. Ebből a hímsovinizmus által kikényszerített viselkedésből születnek azután azok a nőket gúnyoló poénok, miszerint a nők folyton butaságokról locsognak.

ELZÁRKÓZÁS ÉS MANIPULATÍV ROSSZKEDV

Az előző manőver továbbvitele. Akkor szokott ehhez folyamodni a férfi, amikor a nő közeledést, választ vagy elköteleződést vár el tőle, és nem adja fel ebbéli igényét a férfi hallgatásának hatására sem. A férfi ilyenkor távolságot teremt, amivel rákényszeríti a nőre a közelség hiányát.

Az ilyenkor elhangzó védekező mondatok lehetővé teszik, hogy ne az legyen a téma, hogy jogosak-e a nő igényei, hanem a férfi érzése, hogy behatoltak a területére, és vád érte őt: „Hagyjál békében!”, „Láthatod, hogy dolgom van!”, „Ne gyere már megint problémákkal!”, „Ne nyomulj!”, „Neked soha semmi nem elég!” „Ne parancsolgass nekem!” „Úgy csinálom, ahogy én akarom!”, „Egész nap gürizek, és nyugalmat akarok!”, majd mindezek betetőzéseként a kategorikus „Elegem van belőled!”

AZ ELISMERÉS ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÁS SZŰKEN MÉRÉSE

A férfi fukarul méri a nő személyének, szükségleteinek, értékeinek, jogainak járó elismerést, és azt se becsüli meg, hogy a nő mennyivel járul hozzá a férfi, illetve az egész család lelki és testi jólétéhez. Sok nő felismeri a HHS e formáját („semmibevevésnek” szokták nevezni), mivel a párkapcsolat nem az egyetlen közeg, ahol elszenvedi ezt. Ez a viselkedés gyakorta azt eredményezi, hogy a nő még inkább küzd az elismerésért, a férfi szeretetéért, és így válik egyre inkább érzelmileg kiszolgáltatottá. Másik hatása, hogy túlértékelődik mindaz a kevés figyelem, amivel a férfi olykor megajándékozza a nőt.

Ezt a technikát kísérő tipikus mondat: „Amúgy is tudod, hogy szeretlek (vagy értékelem, amit csinálsz), miért kéne mondanom is?”

AZ INTIM TÉR MEGSZÁLLÁSA KÍVÜLÁLLÓKKAL

A férfi folyamatosan barátokkal, tévével, megbeszélésekkel vagy egyéb aktivitásokkal tölti ki a kapcsolat színterét. Ennek révén a minimumra csökken vagy megszűnik létezni az intim tér. Néha még az a vád is kíséri, hogy a nő „nem eléggé társasági lény”.

Mindez a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség érzetét kelti a nőben, amely zavarodottsággal, szorongással, bűntudattal és – hiszen nem áll fenn nyilvánvaló kényszer – a saját ítélőképességébe vetett kétséggel vegyül. Ez természetesen hozzájárul ahhoz, hogy megrendüljön az önbizalma, csorbát szenvedjen az önbecsülése, és ebből kifolyólag csökkenjen az önállósága – így az önmagáról alkotott képe is az alárendelt szerep elfoglalására fogja őt késztetni.

A nő nem szokta érzékelni – éppen burkolt jellege miatt – ezt a fajta HHS-t, amitől azonban nem kevésbé érzi meg annak kényszerítő hatását. Az ennek nyomán benne kialakuló rossz közérzet miatt a nő gyakran késleltetett és a férfi szerint „eltúlzott” módon reagál rosszkedvvel, hidegséggel és „ok nélküli” dühkitörésekkel. A burkolt HHS nagyrészt „normális” (tehát mindennapos) férfi viselkedésnek számít. Éppen ezért nemcsak nagyon hatékonyan növeli a férfi hatalmi esélyeit arra, hogy az ő igaza és kívánságai valósuljanak meg a kapcsolatban, hanem különösen romboló hatással van azokra a nőkre, akik függenek a férfiak jóváhagyásától.

1. A női gondoskodással való visszaélés

Ilyenkor a férfi „alkalmazkodik” a hagyományos szerepekhez (ő tartja fenn a családot, a nő gondoskodik), így kihasználja, illetve visszaél azzal, hogy a nő „szakértője” a másokról való gondoskodásnak. A HHS alábbi megnyilvánulásai kényszerítik, vagy ami még rosszabb, „rávezetik” a nőt (felerősítve a már belé nevelt tévhitet arról, hogy ő másokért él) az őt „természetesen” megillető szerepekre: anya, szakács, feleség, asszisztens, titkárnő, diszpécser, pszichológus, szociális gondozó, telefonos kisasszony, portás, takarítónő és ruhatáros.

A gondoskodó szerep evidenciaként kezelése és kihasználása a következő formákban nyilvánul meg:

A nő mint anya, a férfi (apa) mint haver

A férfi létezési módját átitatja az elvárás a nővel szemben, hogy az megfeleljen a hagyományos anyaideálnak: legyen gondoskodó, feltétel nélkül megértő. Ezzel a fajta HHS-sel a férfi rengeteg formában kéri, ösztökéli vagy – bizonyos körülmények megteremtése révén – kényszeríti a nőt arra, hogy az „anyás” gondoskodó viselkedésformáknak adjon elsőbbséget, és hanyagolja el saját személyes és szakmai fejlődését. Eközben ő, vagyis az apa gyakran költözik bele a pajtás szerepébe. Ő lesz a kisgyermek játszó- vagy a kamasz bulizótársa, és az anyára hagyja a határok kiszabásának és a kötelességek betartatásának hálátlanabb feladatát. Ily módon a gyerekek – sőt önmaga – szemében olybá tűnik, mintha a nő képtelen lenne elengedni magát és élvezni a kapcsolatokat, különösen a gyerekeivel. A nő lesz a házisárkány, a rossz fej, aki már önmagát is utálja, mert érzi, hogy csak olyan módon tudja a dolgokat mederben tartani, ami a gyerekeivel való kapcsolatát mérgezi.

A kapcsolatok és személyek ápolására fordított munka áthárítása a nőre

A férfi különböző módszerekkel kikényszeríti, hogy a nő megmaradjon abban a patriarchális hiedelemben, miszerint az ő felelőssége gondoskodni a párkapcsolat vitalitásáról, a gyerekek egészségéről és tanulmányairól, a velük, illetve a férfi családjával, sőt a férfi barátaival való kapcsolattartásról, és hogy el is lássa ezeket a feladatokat saját függetlensége, ideje, energiája kárára. Ez akár addig a végletig is elmegy, hogy a nő választja ki, milyen ruhát viseljen a párja, aki ennek elérésére a tehetetlen kisgyermek kényelmes szerepét alakítja (persze csak ehhez hasonló célokra, hiszen egyébként ő a családfő). Gyakori eljárás az is, amely a nőre rója a krónikus ápolásra szoruló após vagy anyós gondozását. Végül is ki más csinálná, ő majd hazahordja a pénzt, nem kell ezzel törődni. A nő maradjon csak otthon fizetetlen betegápolónak, kiesve a munka és a társadalmi érintkezések ritmusából.

Rejtett és jogtalan elvárások

A férfi követelőző, szinte parancsszerű kérésekkel áll elő, anélkül hogy világosan kimondaná, mi a kérés tárgya. Gesztusokba vagy elejtett kommentárokba burkolja „néma” követeléseit, ezek pedig automatikusan működésbe hozzák a hagyományos női szerephez társuló „gondoskodó ént”. Az ilyen jellegű manőverek legékesszólóbb példája a gyakorta elhangzó „hol van?” kérdés (értsd: „Keresd meg és hozd ide!”), amelyet anélkül tesz fel a férfi, hogy előzetesen kereste volna az eltűnt tárgyat. Így a nő úgy teljesíti ezeket a kéréseket, hogy maga sincs tudatában annak, hogy nem saját igényből, hanem láthatatlan nyomásra cselekedett. Mivel ki nem mondott kérésekről van szó, arra sincs szükség, hogy a férfi hálás legyen értük, mivel szerinte ezek „soha nem is léteztek”. Valójában ez a fajta HHS, és nem a női „természet” készteti a nőket arra, hogy az ajtóhoz siessenek, amikor csöngettek, felálljanak az asztaltól, amikor hiányzik a só, vagy elkísérjék a férfit az orvoshoz vagy ruhát vásárolni.

Ide tartozik ezen kívül a „zsarnoki gyermek” viselkedés, amikor a férfi beteg; a nem szavakban kifejezett követelés, hogy a nő gondoskodjon a férfi családjáról, barátairól vagy a háziállatokról, amelyeket általában a férfi kezdeményezésére kapnak ajándékba a gyerekek; az ételekkel, időbeosztással vagy a csönddel kapcsolatos „férfi szeszélyesség”, vagy a „családfenntartó” szerephez társuló mártíromság, amellyel a férfi elejét veszi, hogy bármit is kérjenek tőle, hiszen ő már „eleget tesz” és ettől módfelett kimerült.

A gondoskodás kölcsönösségének elhárítása

A férfi nem gondoskodik valós és hatékony módon a nőről, amikor annak szüksége lenne rá. Ezzel valójában a gondoskodáshoz való jogát tagadja, vagyis azt a hagyományos férfiszerepbe beágyazott hiedelmet érvényesíti, miszerint csak a férfi méltó arra, hogy törődjenek vele. Bár ez a mechanizmus nap mint nap működésbe lép, leginkább akkor válik észrevehetővé, amikor a nő megbetegszik, szülei családjával kell foglalkoznia vagy a munkája túlterhelte őt. Ilyenkor a férfiak gyakran tagadják, hogy a nő egyáltalán segítségre szorul, alulértékelik a nő tüneteit vagy fáradtságának fokát, sőt bírálják a nőt azért, mert „hozzá nem értően” végzi a dolgait. Mindettől a nő magára hagyatottnak és túlterheltnek érzi magát, ami még jobban aláássa az életerejét.

A férfi munkájába való „besegítés” evidenciaként kezelése és kihasználása

Az önálló vállalkozással rendelkező férfiak gyakran saját munkájuk alátámasztására, illetve kiterjesztésére használják ki a nő szakmai hozzájárulását. Ilyen módon a kisebb, önálló vállalkozással rendelkező férfiak ingyen jutnak menedzserhez, titkárnőhöz, ápolónőhöz, üzleti tanácsadóhoz, könyvelőhöz, adminisztrátorhoz, üzletkötőhöz stb. A nő „segítségére” apellálnak – néha státusba helyezve őt, néha anélkül, de sem személyesen, sem szakmailag, sem anyagilag nem értékelik azt. A HHS e formájának kártékony hatására leginkább a válások alkalmával derül fény, mikor a nő többévnyi fizetetlen munka után nyugdíjbiztosítás nélkül marad, míg a férfi viszi tovább a vállalkozását