EDharcos
Donation page
Helló Harcos!

Kata vagyok, az EDharcos szerkesztője, a Magyar Evészavar Gyógyulás Közösség társalapítója, és nagyon örülök, hogy itt vagy! Az evészavarokat tíz évvel ezelőtt kezdtem kutatni, amikor magam is érintetté váltam, és szembesültem azzal a ténnyel, hogy ami külföldön hosszú ideje elérhető forrás a témában bárki számára, az magyar nyelven rendkívül hiányos és korlátozottan hozzáférhető. Az oldal még 2018-ban indult blog formájában azzal a céllal, hogy az evészavar témakörrel kapcsolatos tudást magyar nyelven is elérhetővé tegyem, szakirodalmat fordítsak és sokunk tapasztalatairól írjak, ezzel lehetőséget adva bárkinek, aki evészavarban érintett, hogy minőségi információhoz jusson a témával kapcsolatban. Írásaimmal igyekszem támogatni mindenkit az evészavar felépülésben, utat mutatva a gyógyulás bizonytalan útvesztőjében és inspirációt nyújtani, amikor a legsötétebb pillanatokban minden elveszni látszik.

A csatornán igyekszem a legváltozatosabb szemszögekből megközelíteni az evészavarok témakörét - és mindazt, ami ezzel kapcsolatban áll: találsz itt szakirodalmi fordításokat, tudományosan megalapozott módszereket, de épp olyan számban személyes tapasztalatokat, mások élményeiből merített tippeket és egy közösséget, ahol az evészavar nem TABU, hanem létező és valid mentális küzdelem.

Az önelfogadástól a traumák feloldásán át a táplálkozási formákig itt sok mindent megtalálsz, és a repertoár folyamatosan bővül. Minden erőmmel azon dolgozom immáron 5 éve, hogy Magyarországon is megdöntsük a mentális betegségekről alkotott megbélyegző felfogást és hogy az evészavarból való felépüléshez szükséges tudás magyarul is megtalálható legyen.

Ehhez kérem most a Te segítségedet!

A blogom fenntartása éves szinten igen komoly költségekbe kerül, amit folyamatosan önerőből fedeztem eddig, most azonban szeretném még inkább bővíteni a tartalmakat és több platformon jelen lenni. A bejegyzések írása, a kutatás, a tartalmak készítése és a hozzám fordulókkal való személyes kapcsolattartás rendkívül sok időmbe, energiámba és erőfeszítésembe kerül - a munkám és mindennapi életem fenntartása mellett.

A támogatásoddal lehetővé teszed, hogy több időt szánhassak az EDharcosra, és még szuperebb dolgokat oszthassak meg!

Ez a Donably egy olyan felület, ahol adakozni lehet az alkotóknak általad választott összeggel, ezáltal segítve az ő munkájukat. Itt lehetőséged van anyagi formában kifejezni támogatásodat. A beérkezett pénzösszeget én fejlesztésre, oldalaim fenntartására és eszközök beszerzésére fordítom. Korábban elkezdtem dolgozni könyvön és online kurzusokon, azonban ehhez egy jó minőségű kamerára és további eszközökre volna szükségem, hogy minőségi tartalmat gyártsak.

A Te segítségeddel és támogatásoddal ez megvalósulhat és még több ember életszínvonala változhat pozitív irányba a gyógyulás által! Anyagi támogatás nélkül is megvoltam eddig, de számomra az nem fenntartható irány, ezért arra kérlek, ha valaha bármiben segítséget nyújtott neked az oldalam, és ha bármit hasznosnak találtál és szeretnéd, hogy továbbra is elérhető maradjon, akkor fontold meg a rendszeres havi - vagy egyszeri - anyagi támogatás lehetőségét.

GYIK:

Hogyan támogathatlak?

A Donably magyar fejlesztésű, egyszerű és egy biztonságos online támogatásgyűjtő rendszer, melynek fizetési szolgáltatója a Barion Payment Zrt. Ezen az oldalon ki tudod választani a számodra szimpatikus támogatási összeget, és egyszerű regisztráció után tudod kezelni a rendszeres (amit bármikor lemondhatsz) vagy egyszeri támogatást (ezt megteheted regisztráció nélkül is). Ugyanakkor azt is szeretném megemlíteni, hogy támogatásnak minősül minden lájk, követés, feliratkozás, az instagramon a poszt mentése, megosztás és hozzászólás. Ezekkel azt támogatod, hogy a tartalmaimat gyakrabban ajánlja az algoritmus, valamint segít több embert elérni, akinek hasznos lehet.

Mennyit adjak?

Nos, ez teljes mértékben rajtad múlik. Kérlek, mérlegeld, hogy mennyit engedhetsz meg magadnak, mennyit tartasz megfelelőnek és melyik megoldás számodra a vonzóbb. Nekem már az is örömöt jelent, ha látom, hogy valakinek segítenek a tartalmaim és valakinek javul az életminősége azok által amiket posztolok. Számomra a legszebb fizetség, ha valakinek örömtelibbé, gazdagabbá és egészségesebbé válik az élete annak hatására, hogy erőt merített a tartalmaimból. Azonban bármilyen hálás feladat is, ebből önmagában nem tudom fenntartani a honlapomat. Látva, hogyan változnak életek annak a hozzáállásnak hatására, amit én képviselek, azt gondolom, hogy értékes, amit csinálok. És ez az oka annak, hogy bármilyen nehéz is volt, nem adtam fel, és most szeretném továbbra is folytatni és fejleszteni azt, amit csinálok. Hiszem, hogy van értelme, különben most nem lennék itt és kérném ehhez a Te támogatásodat is.

Köszönöm szépen, hogy elolvastad ezeket a sorokat, és hogy támogatsz olvasással, követéssel, kedveléssel, megosztással és egyszerűen azzal, hogy értékeled azt, amit közzéteszek. Az a rengeteg hála, pozitív visszajelzés és a kölcsönös szeretetteljes üzenetek, amiket tőletek kapok, bearanyozzák a napokat és újra és újra megerősítenek abban, hogy ha teret adunk rá, képesek vagyunk támogatni egymást az úton és segíteni egymást a nehéz pillanatokban. ❤️
390 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Ha erőt és motivációt adnak neked a tartalmaim, kérlek támogass egy tábla csoki 🍫 árával. Ez számodra valószínűleg nem nagy összeg, de nekem sokat jelent! ☀️🌻 Minden támogatásért hálás vagyok!
790 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Ha erőt és motivációt adnak neked a tartalmaim, kérlek támogass egy kiló kenyér 🍞 árával. Ez számodra valószínűleg nem nagy összeg, de nekem sokat jelent! ☀️🌻 Minden támogatásért hálás vagyok!
2990 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Ha egyszeri magasabb összegű támogatáson gondolkodsz, ezt választva lehetőséged van ezt megtenni. Ez a blogom körülbelül egyhavi költségeit fedezi. Támogatásodért rendkívül hálás vagyok és nagyon sokat jelent nekem!
390 HUF Monthly
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Ha erőt és motivációt adnak neked a tartalmaim, és havi szinten szeretnél támogatni kisebb összeggel, kérlek válaszd ezt az opciót. Ez havi szinten egy csoki 🍫 árával egyenértékű. Ez számodra valószínűleg nem nagy összeg, de nekem sokat jelent és lehetővé teszi a blogom fenntartását! ☀️
1290 HUF Monthly
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Ennél elkötelezettebbnek érzed magad? Sokat segítenek a tartalmaim a gyógyulásban? Szeretnél még hasznos gyógyulás tippeket, blogbejegyzéseket és videót, hogy azok még ennél is többet hozzátehessenek a Te felépülésedhez? Akkor kérlek támogass havonta egy vacsi árával 🥪🥤, hogy még több időt fordíthassak a tartalomgyártásra, ezzel segítve mindazok gyógyulását, akik bármilyen evészavarral küzdenek. 💛