Füssy Angéláért - Szolidaritási Közösség
Donation page
Segítsünk megvédeni Füssy Angélát!

Füssy Angéla újságíróként és oknyomozóként hosszú évek óta foglalkozik gyermekeket érintő súlyos ügyekkel. Munkájának jelentős részét gyermekek, fiatalok és nehéz helyzetben lévő családok történeteinek feltárása jelentette. Olyan történeteket, visszaéléseket és emberi sorsokat vállalt fel, amelyekkel sokan nem mertek vagy nem akartak foglalkozni, és számos alkalommal olyan emberek mellé állt, akiknek nem volt hangjuk, lehetőségük vagy erejük arra, hogy saját magukat megvédjék.

Az elmúlt években azonban az általa feltárt és nyilvánosságra hozott ügyek egy része miatt több jogi eljárás is indult vele szemben. Ezek az ügyek különböző okokból olyan irányt vettek, amelynek következtében Angéla több esetben maga került jogi eljárások középpontjába. Az eredetileg feltárt történetek megítélése, bizonyíthatósága és jogi helyzete több alkalommal is megváltozott, ami rendkívül nehéz helyzetbe hozta.
Nem állítjuk, hogy munkája során soha nem hibázott. Egyetlen újságíró sem tévedhetetlen, különösen akkor, amikor érzékeny, súlyos és sok esetben nehezen bizonyítható történetekkel foglalkozik. Azt azonban fontosnak tartjuk kimondani, hogy megítélésünk szerint Angélát ezekben az ügyekben nem rossz szándék vezette. Azért vállalta fel ezeket a történeteket, mert hitt azokban az emberekben – sok esetben gyermekekben vagy korábban bántalmazott fiatalokban –, akik hozzá fordultak segítségért.

Az elvesztett, illetve még folyamatban lévő jogi ügyek miatt mára jelentős anyagi terhek nehezednek rá. Perköltségek, ügyvédi és szakértői költségek, pénzbüntetések, kártérítési és más fizetési kötelezettségek terhelhetik, miközben további eljárások is folyamatban vannak. Egyes ügyek következményei már nem csupán anyagi természetűek, és bizonyos kötelezettségek elmulasztásának súlyos jogkövetkezményei lehetnek. A jelenlegi és várható terhek összességükben olyan nagyságrendet érhetnek el, amelyet egy ember saját erőből rendkívül nehezen tud viselni.

Mi, korábbi munkatársak, újságírók, jogászok, értelmiségiek és olyan civilek, akik Angéla munkáját az elmúlt években figyelemmel kísértük, úgy döntöttünk, hogy összefogunk. Különböző világnézetű, politikai meggyőződésű és hátterű emberek vagyunk. Nem mindenben gondolkodunk ugyanúgy, de egy dologban egyetértünk: egy olyan ember, aki hosszú éveken keresztül másokért állt ki, nem maradhat egyedül akkor, amikor neki van szüksége segítségre. Ezért hoztuk létre ezt a szakmai és civil szolidaritási összefogást.

A célunk az, hogy Angéla számára biztosítani tudjuk a szükséges jogi és szakmai hátteret, beleértve a megfelelő ügyvédi képviseletet, szükség esetén független szakértők bevonását, valamint az eljárásokhoz kapcsolódó költségek rendezését. Amennyiben vele szemben jogerősen fizetési kötelezettséget állapítanak meg, abban is szeretnénk segítséget nyújtani, hogy annak teljesítése ne vezessen teljes anyagi ellehetetlenüléséhez.

Fontos egyértelműen rögzíteni, hogy ezt a kezdeményezést nem Füssy Angéla hozta létre, annak megszervezésében nem vett részt, és a gyűjtésből befolyó összegeket sem ő kezeli. Az összefogás a mi döntésünk! A támogatások kizárólag az összefogás céljaira használhatók fel: jogi képviseletre, ügyvédi és szakértői költségekre, bírósági és egyéb eljárási költségekre, perköltségekre, valamint jogerősen megállapított pénzbüntetés, kártérítés, sérelemdíj vagy más, az ügyekhez közvetlenül kapcsolódó fizetési kötelezettség teljesítésére. A beérkező összegek felhasználását az összefogásban részt vevő személyek ellenőrzik. Számunkra alapvető feltétel az átláthatóság: a támogatók pénzét kizárólag arra lehet fordítani, amire azt összegyűjtöttük.

A jelenlegi és várható jogi költségek, valamint az egyes eljárásokból eredő fizetési kötelezettségek összességükben akár több tízmillió forintos terhet is jelenthetnek. Ezért arra kérünk mindenkit, aki egyetért ennek az összefogásnak a céljával, hogy lehetőségéhez mérten segítsen. Nem az egyes támogatások nagysága számít. Sok ember kisebb hozzájárulása együtt elegendő lehet ahhoz, hogy Angéla megfelelő jogi képviselethez jusson, és a rá nehezedő kötelezettségek ne vezessenek teljes ellehetetlenüléséhez. Tudjuk, hogy az elmúlt években sok ember mellett állt ott akkor, amikor azoknak szükségük volt rá.

Most neki van szüksége segítségre. Segíts Te is! A gyermekek védelme nem egyetlen újságíró ügye. Mindannyiunk közös felelőssége!

A szakmai és civil szolidaritási összefogás közössége
Egyszeri támogatás
HUF
I support
Egyszeri támogatásoddal hozzájárulhatsz Füssy Angéla jogi védelméhez és az eljárásokhoz kapcsolódó igazolt költségek rendezéséhez. A támogatás összegét szabadon megadhatod, minden hozzájárulás számít.
Megújuló támogatás
1500 HUF Monthly
I support
Rendszeres havi támogatásoddal hozzájárulhatsz ahhoz, hogy Füssy Angéla számára a folyamatban lévő jogi ügyek során folyamatosan rendelkezésre álljon a szükséges jogi és szakmai háttér. A támogatás minden hónapban automatikusan megújul, amíg le nem mondod.

Checking Barion registration