Futva segíteni
Donation page
Kedves Érdeklődő!
212 kilométer. Egy Balaton-kör. Két hobbifutó. És egy cél: segíteni, hogy minél több kisgyerek járhasson jobb körülmények között működő óvodába. Idén ezért futjuk körbe a Balatont – és ehhez szeretnénk a segítségeteket kérni.
Úgy döntöttünk, hogy idén párosban próbáljuk meg körbefutni a Balatont, ami összesen 212 kilométeres távot jelent. Mindketten régóta sportolunk hobbiszinten (és ez így is fog maradni :) ), de a fejenként több mint 100 kilométer számunkra is komoly kihívás.
Úgy gondoltuk, hogy egy támogató közösség erejével még nagyobb motivációval vágunk neki a felkészülésnek és magának a versenynek is.
Ennek keretében szeretnénk mindenkit megkérni és biztatni arra, hogy támogassátok az Örökbe Fogadok Egy Ovit! kezdeményezést. Részletesen itt tudtok róluk olvasni: Örökbe Fogadok Közhasznú Egyesület – www.orokbefogadokegyovit.hu
Ha csak egy kávé árával járulsz hozzá, már azzal is egy kilométerrel közelebb viszel minket a célunkhoz – és egy lépéssel közelebb a gyerekeket egy jobb óvodához. Az adományokat - amit előre is nagyon köszönünk - bankkártyával, egy biztonságos fizetési csatornán keresztül tudjátok eljuttatni.
Amit mi vállalunk:
- mindent megteszünk, hogy felkészüljünk az előttünk álló távra
- a beérkező adományok összegét megduplázzuk, vagyis minden felajánlott forinthoz ugyanannyit mi is hozzáteszünk
- minden adományozó, aki megadja az e-mail címét, lehetőséget kap arra, hogy élőben kövesse a futásunkat, és velünk izgulja végig a kb. 24 órás utat a Balaton körül
Mindkettőnknek közös a célja, de azt gondoltuk, hogy személyes motivációnkat külön is bemutatjuk.
Zsombor bemutatkozása:
Hiszek abban, hogy a legjobb befektetés a gyerekek jövője. A saját gyerekeim mind szuper óvodákba jártak vagy éppen most járnak, és azt szeretném, ha minél több kisgyerek számára lenne adott ugyanez az esély..
Ezért futok 212 kilométert páros váltóban Gabesszal – minden kilométerrel a jobb körülményekért és a több lehetőségért. A legkisebb felajánlás is egy lépés egy jobb óvoda felé – és minden gyerek egy boldogabb, biztonságosabb jövő biztosítéka/záloga.
Köszönöm, ha velünk tartotok ezen az úton.
Gabesz bemutatkozása:
A második „Mi” az életünkben: a családot, az első és legerősebb szociális egységet időrendben követő második közösségünket az óvodás társak és a bennünket terelgető, ránk vigyázó pedagógusok jelentik. Bármilyen idősek is legyünk és legyen szó bármilyen életszakaszról, az óvodában töltött évekre, az első fogócskákra, a közös uzsonna ízére, a biztonságot jelentő illatokra szeretettel gondolunk vissza. Kívánom, hogy minden gyermeknek olyan sok mozgás, mosoly, figyelem és fejlődés adasson meg, amilyenben magam is részesülhettem. Hiszem, hogy ez nem csupán az intézmények dolgozóinak az érdeme, hanem szülőként, testvérként, unokaöcsként mi magunk is szerepet vállalunk abban, hogy milyen lehetőségeket biztosítunk az óvodák növendékeinek.