Hogy mielőbb megjelenhessenek a könyveim - Marie M.
Donation page
Már általános iskola alsó tagozatában írtam, naplóztam, ami az életem része azóta is. Egyfajta terápiaként működött és nagyon sokat segített nekem, hogy feldolgozhassam - a magam módján - a traumáimat, amit gyereként kellett elszenvednem a biológiai apámtól.

2005-ben egy blog keretein belül léptem ki a "fényre", majd 2007-től visszavonultam a nyilvánosság elől, de az írást nem hagytam abba. Tovább dolgoztam magamon, ahogy ezt teszem azóta is.

2014-ben lett belőlem elsőkönyves író, amit azóta számos kötet követett, azonban azt, amit szerettem volna az olvasóimnak átadni az írásaimon keresztül, azt az akkori szerkesztőmmel való munka nem hozta ki belőlem. Emiatt úgy döntöttem, hogy a sorozatot lezáró - ötödik - könyv megírása és megjelentetése mellett az azt megelőző négy részt is átdolgozzuk az új - engem és a szándékaimat értő - szerkesztőmmel.

Már egy ideje - amennyit a munkám mellett erre tudok fordítani - írom, átírom, pontosítom a kéziratokat (mindegyik részt), hogy a szerkesztővel való finomhangolások végre megtörténhessenek.

Idén szeretnénk, ha mind az öt rész eljuthatna az olvasókhoz, így a támogatásotokat kérem.

Segítsetek elszabadulni egy időre a munka világából, hogy több időt fordíthassak a könyveimre, hisz az alkotói szabadság egyben fizetés nélküli szabadság is lenne számomra, ráadásul a kiesésem a gépezetből rögtön plusz munkaerőigényt is generál. Mindemellett a nyomdai kivitelezés költségeit megteremteni sem egyszerű, hogy az egyidejűség is elérhetővé váljon, amit azzal, hogy előrendelitek tőlem a könyveket szinten könnyebbé tesztek.

A traumafeldolgozó sorozatommal a sorstársaimnak szeretnék minél szélesebb körben segíteni, hogy ők is szembenézhessenek a velük történtekkel, a traumájuk utóhatásaival, és rátalálhassanak a saját megoldásukra, mely elvezetheti őket egy teljesebb életbe.

Tervezett megjelenés: 2025. október-november (vagy korábban, amennyiben...)

Köszönet Neked, amennyiben Te is hozzájárulsz a traumafeldolgozó könyvsorozatom megjelenéséhez.

A megjelenéssel egyidőben könyvbemutatót (író-olvasó találkozót) szervezünk, ahol lehetőség lesz átvenni és dedikáltatni a könyveket. Azok, akik nem tudnak személyesen megjelenni, postai úton - egyeztetést követően - fogom eljuttatni a megvásárolt példányokat.

Marie M.
"Hívj meg egy kávéra" - havonta
1000 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Támogass havonta egy kávé vagy süti árával, mely közelebb visz az alkotói szabadságomhoz és a könyveim megjelentetéséhez, amelyek így számodra is előbb válhatnak elérhetőbbé.
Ez számodra valószínűleg nem nagy összeg, nekem viszont sokat jelent.
"Hívj meg egy kávéra"
1000 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Támogass egy kávé vagy süti árával, mellyel közelebb juthatok az alkotói szabadságomhoz és a könyveim megjelentetéséhez, amelyek így számodra is előbb válhatnak elérhetőbbé.
Ez számodra valószínűleg nem nagy összeg, nekem viszont sokat jelent.
"Egy órányi szabadság" - havonta
5000 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Ezzel az összeggel kiváltasz egy órányi adminisztratív munkából havonta, amit a könyvsorozatom minőségi tartalmára és előkészületeire fordíthatok.
Köszönöm, hogy a támogatásoddal segíted a mielőbbi megjelenést.
"Egy órányi szabadság"
5000 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Ezzel az összeggel kiváltasz egy órányi adminisztratív munkából, amit a könyvsorozatom minőségi tartalmára és előkészületeire fordíthatok.
Köszönöm, hogy a támogatásoddal segíted a mielőbbi megjelenést.
"Hét, kettő, egy" - 1. rész
5551 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Kezdd az első résszel, majd döntsd a továbbiak sorsáról olvasás után. Önállóan is olvasható.
5in1 lehetőség is van, lapozz tovább.
(Fülszöveg hamarosan)
Köszönöm, hogy a támogatásoddal segíted a mielőbbi megjelenést.
"Egy vagy egy sem" - 2. rész
5552 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Kezdd a második résszel, majd döntsd a továbbiak sorsáról olvasás után. Önállóan is olvasható. Visszautalások vannak az első részre.
5in1 lehetőség is van, lapozz tovább.
(Fülszöveg hamarosan)
Köszönöm, hogy a támogatásoddal segíted a mielőbbi megjelenést.
"Megmondtam" - 3. rész
5553 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Kezdd a harmadik résszel, majd döntsd a továbbiak sorsáról olvasás után. Önállóan is olvasható. Visszautalások vannak az első két részre.
5in1 lehetőség is van, lapozz tovább.
(Fülszöveg hamarosan)
Köszönöm, hogy a támogatásoddal segíted a mielőbbi megjelenést.
"Engem nem óvott apám se" - 4. rész
5554 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Kezdd a negyedik résszel, majd döntsd a továbbiak sorsáról olvasás után. Önállóan is olvasható. Visszautalások vannak az első három részre.
5in1 lehetőség is van, lapozz tovább.
(Fülszöveg hamarosan)
Köszönöm, hogy a támogatásoddal segíted a mielőbbi megjelenést.
"Múlt ¤ Jelen ¤ Jövő" - 5. rész
5555 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Kezdd az ötödik résszel, majd döntsd a továbbiak sorsáról olvasás után. Önállóan is olvasható. Visszautalások vannak az első négy részre.
5in1 lehetőség is van, lapozz tovább.
(Fülszöveg hamarosan)
Köszönöm, hogy a támogatásoddal segíted a mielőbbi megjelenést.
Olvasói támogatás - 5in1
22220 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Legyen tied mind az öt rész egyben, egy időben, hogy egymás után - várakozási idő nélkül - olvashasd őket.
Igazán elkötelezett olvasóm vagy, ha ebben a formában biztosítasz támogatásodról.
"Egy nap szabadság"
25000 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Ezzel az összeggel kiváltasz egy egész napra az adminisztratív munkából, amit a könyvsorozatom minőségi tartalmára és előkészületeire fordíthatok.
Köszönöm, hogy a támogatásoddal segíted a mielőbbi megjelenést.
"Egy nap szabadság" - havonta
25000 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Ezzel az összeggel kiváltasz egy egész napra minden hónapban az adminisztratív munkából, amit a könyvsorozatom minőségi tartalmára és előkészületeire fordíthatok.
Köszönöm, hogy a támogatásoddal segíted a mielőbbi megjelenést.
Nyomdai támogatás
50000 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Minden könyv megszületésében a nyomdai költségek előteremtése a legmarkánsabb feladat.
És Te tényleg komolyan gondolod a támogatásom. Köszönöm, hogy ebben a formában segíted a mielőbbi megjelenést.
HUF
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
25 000 HUF

Checking Barion registration