Léa Bouvier
Donation page
A könyveim megjelenéséhez gyűjtök támogatást.
500 HUF
 
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Meghívnál egy kávéra? Nagyon szeretem a kávét, köszönöm szépen!
1000 HUF
 
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Tetszett, amit írtam? Egyszeri támogatással is ki tudod fejezni tetszésedet. Köszönöm szépen!
10000 HUF
 
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Nagyon szépen köszönöm, hogy ekkora összeggel támogatod könyveim megjelenését!
1500 HUF
Monthly
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Tetszett, amit írtam? Egyszeri támogatással is ki tudod fejezni tetszésedet. Köszönöm szépen!
4000 HUF
Monthly
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Ez már egy könyv ára, és én nagyon szeretek olvasni. Köszönöm, hogy így is támogatod a munkámat!
1500 HUF
Monthly
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Tetszett, amit írtam? Egyszeri támogatással is ki tudod fejezni tetszésedet. Köszönöm szépen!

Havazik


Látom, látom,

havazik, havazik,

várok, várok

valakit, valakit.

Így hát kedves

Mikulás, Mikulás,

indulj rögtön,

mire vársz, mire vársz?

Zsákod mit rejt?

Mogyorót? Mazsolát?

jöjj csak jöjj a

ropogó havon át.

Jöjj és hozz majd

valamit, valamit,

várok, várok,

havazik, havazik…


Exclusive content.
For donators only.

I will donate

Léa Bouvier: A folyó útja ( Regény)

Exclusive content. For donators only.

Léa Bouvier: A tarkaszoknyás lány (Regény)

Leon River, Minnesota, 2000. március 7.

1.

Riley Carrington

Szombat délelőtt tizenegy óra volt. Mira Carrington épphogy nekilátott férje születésnapi tortájának, amikor tizenöt éves lányuk, Riley leviharzott az emeletről. - Anyu, elmehetek a Kézműves Vásárra? Csak szétnézek, és meg akarom tanulni a rózsakészítést. Mindössze öt dollár.

- Vegyél ki a tárcámból. – mondta Mira engedékenyen, miközben nekiállt habot verni. – De háromra itt legyél, mert apád születésnapját ünnepeljük. Tianna is veled megy?

- Nem, de ott biztos találkozunk. – mondta Riley apró után kutatva Mira pénztárcájában.

Karcsú, fekete hajú lány volt Riley Carrington, mogyoróbarna szemeivel nagyon hasonlított az édesanyjára. Azon a márciusi napon fehér pólót és tarka szoknyát viselt, rózsaszínű övvel és sötétbarna harisnyával. Mindehhez bézs Converse tornacipőt húzott.

 - Csinos vagy - mondta Mira futó pillantást vetve rá - de legalább pulóvert vegyél, ha kabátot nem is. Még nagyon csalóka az idő.

- Veszek - dünnyögte Riley, olyan hangsúllyal, amiből érezni lehetett, hogy cseppet sem érdekli a pulóver, aztán gyors puszit nyomott anyja orcájára, és el is tűnt. Pulóver nélkül. Mira még hallotta, hogy csapódik az ajtó, aztán gondolatai visszatértek a születésnapi tortához.

Mira Carrington nem tudta letagadni, nem is akarta, de nagyon büszke volt egyszem lányára. Riley nemcsak szép volt, de osztályelső is volt a Landon High School-ban, ahová nemrég íratták be. Gyakran mondogatta, hogy ő is nyomozó lesz, akárcsak az apja. Azt tervezte, hogy érettségi után valamelyik közeli nagyvárosba költözik, és ott tanul tovább. Az anyja egyelőre hallani se akart erről, azt gondolta, mire Riley tizennyolc éves lesz, még sok víz lefolyik a Mud Creek-en, és akár meg is gondolhatja magát. Legalábbis ezt remélte. Hogy a sorsnak mennyire más tervei vannak, arról Mira Carrington-nak fogalma sem volt…

Olyannyira nem, hogy még dúdolgatott is tortakészítés közben, s előre örült a nagyszerűnek ígérkező születésnapi ebédnek. Riley egy Tommy Hilfiger karórát választott az apjának, amit közösen terveztek átadni, Mira ezért is bízott benne, hogy lánya időben hazaér.

Amikor pár óra múlva kulcs fordult a zárban, Mira Carrington az órájára nézett. Három múlt öt perccel.

-Hű, micsoda illatok vannak itt! – mondta David elismerően, ahogy a házba lépett. – Citromos csirkemell van, a kedvenced. –mondta Mira, és üdvözlésre nyújtotta az arcát. – Meg epertorta.

- Szintén a kedvencem. – kacsintott a feleségére a jóképű David Carrington, miközben a fogasra akasztotta könnyű, tavaszi kabátját. – Riley itthon van? –kérdezte aztán.

- Elment a Kézműves Vásárra, de legkésőbb háromra mondtam neki, úgyhogy mindjárt itt kell lennie. - válaszolta az asszony. –Mikorra kell visszamenned a rendőrségre?

- Amint megebédeltünk, azonnal. – mondta a férfi.

David Carrington-nak sűrűn be volt osztva az ideje, csak különleges alkalmakkor jött haza ebédre, ilyen volt a születésnapja is. Sürgős ügyben azonban akármilyen ünnepségről visszahívhatták dolgozni, ezzel az egész családja tisztában volt.

Amikor azonban Riley fél négykor se került elő, az anyja kezdte elveszíteni a türelmét. –Felhívom – mondta egyre növekvő haraggal – biztos elfecserészi az időt Tiannával. Pedig tudja, hogy vissza kell menned!

- Csak tizenöt éves - kelt lánya védelmére David Carrington. – Ilyen idős korodban te is elfecserészted az időt.

- Azt kéne csinálnia, amit mondok – dohogta a felesége. Ám hiába hívta Riley telefonját, a lány nem vette fel.

- Egyél, én meg addig felhívom Tiannát. - mondta a férjének Mira. –Nem fog ez a lány már időben megérkezni. De majd megkapja tőlem a magáét!

-Ne légy vele szigorú - mondta David. - Biztos mindjárt itt lesz.

David Carrington nyomozó csak ímmel-ámmal eszegetett az ebédből, s közben izgatottan várta, mire jut a felesége. Reménykedett abban, hogy Riley csak késik, hiszen elég szeleburdi lányka. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha megfeledkezett volna az időről.

Tianna Gordon hosszas várakozás után vette csak fel a telefont.

-Tianna? Mira vagyok. Mira Carrington. Riley-nak már egy órája haza kellett volna érnie. –mondta szemrehányón.

- Én nem vele vagyok - mondta Tianna, és ettől Mira Carrington-ban egyből meghűlt a vér.

- Nem mentél a vásárra? - tudakolta.

- Nem bentem. - felelte náthás hangon Tianna – Beg vagyok fázva.

- Beszéltél ma Riley-val? –faggatózott tovább udvariatlanul Mira Carrington. Érezte, hogy talán nem kéne feltartania a beteg Tiannát, de mindenképp meg akarta tudni, hol van a lánya.

- Még ba neb. - felelgetett türelmesen Tianna Gordon. -Tegnap este beszéltünk utoljára telefonon.

Mira Carrington megköszönte az információt Tiannának, majd idegesen letette a telefont.

- Nem is hallott róla. – mondta férjének.

- Most vissza kell mennem - ugrott fel David ültéből - Ha egy óra múlva se lesz itthon, hívj fel.

- Jó - egyezett bele Mira, és el se tudta képzelni, merre lehet Riley. - Talán valamelyik másik osztálytársával találkozott. – vélte. - Vagy elhúzódik a rózsakészítés. Kért tőlem öt dollárt, hogy megtanulhasson rózsát készíteni.- magyarázta egyre növekvő aggodalommal.

-Tudod, hogy Riley szeret szöszmötölni az ilyesmikkel – mondta David.

- Persze - bólogatott Mira, és arra a rakás origamira gondolt az emeleten, amik szanaszét hevertek Riley szobájában.

Később még felhívott néhány osztálytársat, rokont, valamint Riley gimnáziumi osztályfőnökét is, de senki nem hallott a lány felől.

Mira Carrington-t egyre inkább kezdte hatalmába keríteni valami rossz érzés. Kétségbeesésében még a kórházba is telefonált, nem-e történt valami baleset, aminek esetleg egy tizenöt éves lány az áldozata. A válasz azonban nemleges volt.

Otthagyva a mosatlant és a fel sem szeletelt születésnapi tortát, úgy döntött, hogy elszalad a Kézműves Vásárra, és ott érdeklődik Riley felől, hátha valaki tud róla valamit.

A csarnok, ahol a vásárt tartották, körülbelül tíz percre volt Carrington-ék otthonától. Habár már négy óra elmúlt, a vásáron még mindig sok ember nézelődött. Mira Carrington más körülmények között egész biztos megállt volna, hogy megcsodálja a kézzel készített szappanokat, a csipkéből horgolt fülbevalókat, s bizonyára el is ámul rajtuk, ám most leginkább olyan embert akart találni, aki emlékszik Riley-ra.

A tömegben kétségbeesetten próbált előrébb jutni, egészen addig az asztalig, ahol a rózsákat készítették. Egy fiatalabb és egy idősebb nő ült ott, Riley-t azonban Mira sehol sem látta.

- A lányomat keresem – mondta idegesen, és azonnal a táskájába nyúlt, hogy mutathassa is a képet, amit a tárcájában őrizgetett.

- Igen, emlékszem, valóban itt járt - bólintott az idősebb nő, Daisy Hunter.-Hamar megcsinálta a rózsát, nézze csak, itt van, ni! – Egy papírdobozba nyúlt, és megmutatta Mirának a virágot, amit Riley készített.

Valóban szép rózsa volt, Riley Carrington utolsó keze munkája.

- Ügyes lány, csak kissé feledékeny. – mondta Daisy Hunter. – Elviszi neki? –kérdezte, majd odanyújtotta a rózsát Mira Carrington-nak.

- Elviszem - mondta halkan az asszony, és nagyon remélte, hogy még átadhatja a rózsát a lányának. – Meddig maradt itt? – tudakolta aztán.

- Talán úgy délig. – válaszolta Daisy bizonytalanul.

- Nem tudja, innen hová ment?

-Nem, sajnos. – rázta a fejét Daisy Hunter.

- Köszönöm – biccentett Mira Carrington, azzal el is hagyta a vásár területét. Kicsit reménykedett benne, hogy mire hazaér, otthon találja Riley-t, de ez nem történt meg.

- Már nem is haragszom, csak gyere haza – mondta könnyes szemmel, tenyerében tartva Riley rózsáját.

Ezt követően telefonált férjének a rendőrségre.

- Nincs meg! – sikkantotta a telefonba, s hosszasan sorolta kálváriáját a kórházzal és Daisy Hunterrel a Kézműves Vásáron, majd vigasztalhatatlan zokogásban tört ki.

- Megtaláljuk – próbálta nyugtatni David, bár ő is nagyon aggódott. Korábbi születésnapokra gondolt, hogy milyen jól sikerültek, most meg fel se vágták a tortát, és Riley se ment haza. Ha lánya ott lett volna, David Carrington alighanem azt kívánja, hogy az idén nyáron végre el tudjanak jutni Floridába, a nagyszülőkhöz. Ezt tervezgették már nagyon régóta. Ehelyett David Carrington a harminckilencedik születésnapján azt kívánta, hogy lánya épségben kerüljön elő.

Riley azonban másnap sem ment haza és harmadnap sem, az apja pedig mindenképp meg akarta tudni, hogy mi történt Riley-val. Ezért nem tágított a nyomozástól, bár lehetősége lett volna rá, hogy ne ő nyomozzon az ügyben.

Először is a rendkívül feldúlt és könnyeivel küszködő Mira Carrington-nak kellett beszámolnia lánya szombati napjáról, egészen addig a percig, amíg elindult a vásárra. Mira Carrington nem sok mindent tudott mondani. Csak hogy Riley sokáig aludt, tíz óra is elmúlt, mire lement reggelizni. Vajas kiflit evett sajttal, azt szerette. Aztán a telefonját babrálta, mint mindig szokta, és lógott a tévé előtt. Utána fogta magát, és elindult a vásárra. Csak annyi pénz volt nála, amennyit kivett a tárcájából, öt dollár.

A rendőrség felkutatta a Kézműves Vásár eladóit, és Daisy Hunter elismételte David Carrington-nak, amit Mirának is mondott Riley-ról.

 - Egyedül ment el? – faggatózott a nyomozó.

- Fogalmam sincs. - vallotta be Daisy Hunter. – Én egyedül láttam.

Katie Price nyomozónő megkérdezte a szappankészítőket is, de hiába. Azt mondták, a csarnok dugig volt, és nem tudtak figyelni annyira.

- Valaki csak látott valamit – dünnyögte Katie, és rettenetesen sajnálta a kollégáját, Carrington nyomozót, akivel két éve dolgozott együtt. David jó tíz évvel volt nála idősebb, és Katie felnézett rá, úgy érezte, sokat tanulhat tőle. Nem jártak ugyan össze, de Katie jól ismerte Carrington nyomozó családját, több alkalommal összefutottak a rendőrbálon.

Leon River városa mindig szorosan együttműködött a rendőrséggel, ezért arra kérték a lakosokat, hogy aki a vásár napján a csarnok előtt volt a délelőtti órákban és látott valami szokatlant, jelentkezzen.

Persze, olyanok is szép számmal jöttek, akik nem láttak semmit. Carrington már vagy tíz embert hallgatott meg, és még mindig nem volt semmi használható, amikor Katie benyitott.

- Itt van Gary – mondta.

Carrington nyomozó erre gondterhelt sóhajjal elővett egy aktát, amire nagy betűkkel a KAMUZIK szót vésték, és kinyitotta.

A huszonhét éves Gary Moss nem volt ismeretlen a rendőrség előtt. Nemcsak bolti lopás és garázdaság miatt, de azért is, mert rendszeresen járt be a rendőrségre, mint tanú. Szavait azonban soha nem lehetett komolyan venni.

- Gary, inkább mesekönyvet írjál, ne minket szórakoztass! – mondta David kelletlenül, ahogy a férfit meglátta. - Csak az időnket rabolod!

-Hallom, eltűnt a lányod. - mondta Gary Moss, nem törődve Carrington nyomozó rá utaló negatív megjegyzésével.

- Honnan hallottad? – kérdezte David, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni, hogy a rendkívül ellenszenves Moss letegezte. – Ránézésre vagy ötven év – gondolta rosszmájúan, miközben a másik a vele szemben lévő székre telepedett.

Való igaz, nem Gary Moss volt a legkellemesebb kinézetű férfi Leon Riverben. Állandóan koszos overallban járt, amit csak ritkán vetett le, s nyilvánvalóan még ritkábban mosott ki. Szőke haját hátrafogta egy gumival, mégis mindig a szemébe lógott. Saját rokonai se szívesen érintkeztek vele.

Gary Moss kitérő választ adott Carrington nyomozó kérdésére.

- Csak hallottam. És hogy ott volt a csarnokban múlt szombaton. – tette hozzá.

- Ott. - bólogatott David, és várta, hogy Moss végre a lényegre térjen. Számított rá, hogy hazudni fog.

- Hát én láttam egy nővel. - mondta Gary.


Őszi hidegben


Őszi hidegben

a táj kietlen

fák között szellő

Ősz-zene súg,

nevet a tócsa,

bizony,azóta

sarat visz messze

vén gyalogút.

Őszi hidegben

ingem kitettem,

száradna már,de

jön az eső

ázik szegényke,

mit is remélne,

ujja hanyatlik,

már leeső.

Őszi hidegben

jaj,hogy siettem!

ázik a város

ázik a rét,

valahol halkan

-elnyúló dallam-

megszólal búsan

egy klarinét.


Exclusive content.
For donators only.

I will donate

Léa Bouvier: A tarkaszoknyás lány (Regény) 2

Exclusive content. For donators only.

Léa Bouvier: Előléptetés


Walter Taylort egyvalaki választotta el az igazgatóhelyettesi széktől: történetesen Sarah Jackson.Bár évek óta pályázott a posztra, a tudása is megvolt hozzá, igyekezett jóban lenni az igazgatóval, a csinos Sarah más eszközökhöz folyamodott, és sikerült a maga oldalára állítania az idős igazgatót.Walternek persze nem volt ínyére a dolog. – Ha az a nő nem lenne, most én lennék a helyettes.-mondogatta bosszúsan a feleségének.-Már én is negyven éves vagyok, meddig várjak egy előléptetésre?! – Jessica sűrűn bólogatott. S mert rajongott a férjéért, egyfolytában azon töprengett, hogyan segíthetne neki. Pénzt ajánlani Sarah-nak, hogy mondjon le az állásról, kissé kockázatos lett volna, hiszen alighanem Walter fülébe is eljut a hír, és ő nem akart neki kellemetlenséget. Mást kell hát kitalálni. Ezen felbuzdulva Jessica követni kezdte Sarah Jacksont, arra gondolván, hogy így előbb-utóbb rájön, mi lenne a legmegfelelőbb módszer az eltávolítására.

Pár nap múltán Jessica kiderítette, hogy Sarah útja kedden és pénteken munka után nem hazafelé vezet, ahol pedig öregedő férje várja, hanem egy városszéli elhagyatott fészerbe. – Nocsak - gondolta, miközben egy bokor takarásából leste, ahogy Sarah kiszáll a kocsijából, lopva körülnéz, majd besurran a fészerbe - mi dolga lehet itt az „édes kis” Sarah-nak? - Hamarosan egy másik hangot hallott, férfihangot, bár nem tisztán, majd azok ketten évődni kezdtek egymással, a nő édes kis kutyulimnak szólította a férfit, a férfi pedig nyuszikámnak a nőt.

Tovább nem is kellett hallgatóznia. Az eset világos volt: Sarah Jackson éppen megcsalja a férjét ezen a félreeső helyen, minden kedden és pénteken. Jessica Taylor mosolygott. Már tudta, mi a teendője. Legközelebb meglepi a párocskát, telefonjával felvételeket készít róluk akkor, amikor a legjobban érzik magukat, majd megzsarolja Sarah-t, hogy mondjon le az állásáról, különben...

Amint eltávolodott a fészertől, azonnal meg akarta telefonálni a jó hírt Walternek, miszerint hamarosan osztályvezető helyettes lesz. Walter épp a munkahelyén volt, és igen nehezen vette fel a telefont.- Most ne zavarj!- mordult fel, mintha nem is hallaná a csodás bejelentést- éppen értekezleten vagyok! –Ehhez képest a háttérben Jessica női kuncogást hallott; valaki piszok jól érezte magát az értekezleten.. Jessica sértődötten tette le a telefont. A következő pillanatban persze megbocsátott az ő Walterjának. Szegény, mennyit dolgozik, még munkaidő után is ott marad, és akkor egy ilyen céda elveszi előle a továbblépés lehetőségét!

Már sötétedett, amikor Walter hazajött az értekezletről. Láthatóan teljesen le volt strapálva, annyira fáradt volt, hogy még Jessica üdvözlő csókját is elutasította. Nem is beszélve a süteményről, pedig a nő direkt az ő kedvéért szaladt át a sarki cukrászdába. – Nos, ha nem, hát nem- gondolta Jessica - de a hírnek, hogy hamarosan előléptetik, bizonyára örülni fog- gondolta. – Drágám - kezdte volna, ám férje a szavába vágott:

- Álmos vagyok, lefekszem.- Azzal el is vonult a hálószobába.

- Sebaj, majd holnap - biztatta magát Jessica. Mire másnap felébredt, Walter már nem volt mellette, de a nap folyamán jelentkezett, és sürgős munkára hivatkozott.- Dolgozom az előléptetésemen. - magyarázta feleségének türelmetlenül, majd le is tette a telefont. – Én is azon dolgozom- akarta mondani a nő, de már csak a kattanást hallotta.- Majd este elmondom neki.-gondolta megbocsátón, s máris új tervet szövögetett, már ami Sarah Jacksont illeti. Nem kockáztathatja, hogy a nő a képébe nevessen, amikor megzsarolja. Sokkal jobb ötlete támadt, egyszerűen odamegy és rágyújtja a fészert. Halála után egész biztos Waltert nevezik ki osztályvezetőnek, hiszen ő a legalkalmasabb rá. Az ilyen elhagyatott fészereknél sosem lehet tudni, mikor kap beléjük egy szikra, főleg szeles időben.

Fogott hát egy benzineskannát, és a következő kedden elment vele a fészerhez. Megvárta, amíg Sarah megérkezik, és besurran az ajtón, majd szétlocsolta a benzint és meggyújtotta. A száraz fa hamar lángra kapott, ő pedig igyekezett minél előbb elsietni onnan. Amikor már elég távol járt, próbálta hívni Waltert, de a férje nem vette fel. – Biztos megint értekezlet- gondolta Jessica. – No sebaj, mire hazajön, olyan ünnepi vacsorát rittyentek neki, hogy csak na! Biztos nagyon boldog lesz!- Ezen felbuzdulva rögtön neki is állt a pulykának.

Pár óra múlva a pulyka ott gőzölgött a tálalón, de Walter még mindig nem érkezett meg. – Hol a fenében lehet?- tűnődött Jessica.- Talán elhúzódott az értekezlet? Fogta magát, feltárcsázta Walter munkahelyét. A portán azt mondták, Mr. Taylor még a délutáni órákban elment, azóta nem látták. Jessica csodálkozása nőttön - nőtt. Többször próbálta hívni a telefonját, de már ki volt kapcsolva.-Talán ő is valami meglepetéssel készül. -vélte, és azon gondolkozott, kibontsa-e az ünnepi vacsorához szánt pezsgőt. Walter egészen biztosan nem haragudna.. Jó pár korty után azon kezdett gondolkozni, vajon nem érte-e baleset az ő szívszerelmét.-Ostobaság- intette magát aztán- miért érte volna baleset? Walter mindig vigyáz magára. Balesetek csak másokkal történhetnek.- szögezte le.

Már a fél üveg pezsgőt megitta, amikor csengettek. – Végre, ez biztos Walter lesz!- pattant fel a székről, és arra gondolt, Walter alighanem mulatságosnak fogja találni, hogy kicsit becsiccsentett, miközben őt várta, és majd jót nevetnek együtt. Amikor azonban kinyitotta az ajtót, a küszöbön nem a férjét pillantotta meg, hanem egy rendőrt.-Mrs Taylor?- kérdezte a fiatal férfi, miközben felmutatta az igazolványát. Jessica bambán bólintott, és szinte azonnal befészkelte magát agyába az a gondolat, hogy máris rájöttek, hogy ő gyújtotta fel a fészert. – Sajnálatos tűzeset történt.-mondta akkor a rendőr. Jessica nem mondott semmit, csak várta, mikor teszik rá a bilincset.- A város szélén lévő használaton kívüli fészer nem sokkal ezelőtt teljesen leégett.

Jessica nem nézett a rendőrre. –A romok ott találtuk bizonyos Sarah Jackson és az ön férje holttestét.

-Az én férjemét?!- visszhangozta Jessica, és szívét hirtelen jeges kéz szorította össze.-De hát...

-Igen.-bólintott a rendőr.- Fogadja őszinte részvétemet. A tűz pontos okát még vizsgáljuk, de az ilyen fából összetákolt fészereknél nem tudni, mikor kap beléjük egy szikra...