Mate Herradura
Donation page
Üdv, szia, hello, hola!

A Kanári szigeteken egy mára elég ismert ,több mint 10 éves múlttal rendelkező nomád underground művészeti, főleg zenei közösség tagjaként, ezen életünk fejlesztése érdekében gyűjtenék a közösség számára .

A közösség alapvetően nyitott és látogatható, egy olyan világszerte létező szubkultúrának igyekszik helyet adni, ami az élni és élni hagyni elvét követve, az újrahasznosítást,a környezettel való együttélést, annak védelmét, az egyes egyén szabadságát és tiszteletét, a közösség erejét, egymás segítését, a szép és építő dolgok,művészetek gyűjtőhelyét, mindezek tiszteletét és gyakorlását előnyben részesítve, otthont, menedéket adni az álltakunk elavultnak és kizsákmányolónak tartott kapitalista,diktatórikus,hierarchikus rendszer elől menekülő embereknek és és akár együtt tovább fejlődni, közös erővel jövőt építeni.

Adományokat olyan dolgokra szeretnék gyűjteni mint:
-elektromos rendszer kiépítése (napelemek, akkumulátorok, töltés vezérlők)
- egy permakultúrára épülő kert beindítása (víztartály, vízvezeték, szerszamok)
- a bulikhoz szükséges hangszerek, keverő, kontroller, mikrofonok ,hangfalak karbantartása, fejlesztése, vásárlása.
- jó minosegű videokamera, hangrögzítő,laptop az itteni események megörökítésére

Minden adományt hálásan köszönök

Amennyiben felkeltettem/tük az érdeklődésed, esetleg meglátogatnád a helyet, nyugodtan lépj velem szemelyesen kapcsolatba és minden részletet megtárgyalunk privatban. Főleg Facebookot használom mint közösségi média, de megtalálható vagyok Instagramon is, mindenhol José Máté Herradura néven, vagy küldj egy emailt a patkosmate1@freemail.hu címre, minden kérdésre nagyon szívesen válaszolok.
Machinarium aka MaT3k
20 EUR Monthly
I support
Támogass havonta egy csekély összeggel, hogy mielőbb beszerezzem álmaim hangtechnikáját, keverőjét, lejátszóját
Közösség fejlesztésére
30 EUR Monthly
I support
Ahogy a bemutatkozóban írtam, fejlesztésre és karbantartásra tudsz ezzel minket támogatni akár egy kisebb,megújuló vagy egy egyszeri nagyobb támogatás formájában. Hálásan köszönjük! 🙏🫂
Közösség fejlesztése
100 EUR  
I support
Ahogy a bemutatkozóban írtam, fejlesztésre és karbantartásra tudsz ezzel minket támogatni akár egy kisebb,megújuló vagy egy egyszeri nagyobb támogatás formájában. Hálásan köszönjük! 🙏🫂
Valóra vált álom
100 EUR  
I support
Zene bolond nomád szakácshoz méltóan egy olyan furgon/kisteherautó az álmom ami specifikusan lakóautó, mobilkonyha és mobil partyhely egyben.....azaz egy mobil munkahely és lakóhely is egyben. Úgy gondolom a fent megjelölt összegből beindíthatnám. Minden segítség jól jön. Köszönöm ha segítesz elérni a vágyaimat. 🙏
2 supporter
120 EUR

Checking Barion registration