Mayak
Donation page
Támogasd a MAYAK Univerzum megszületését!

Egy világot építek. Egy univerzumot, amely történetekből, rejtélyekből, különleges helyszínekből, szereplőkből és elképzelt civilizációkból áll. Ez a MAYAK Univerzum.

A célom, hogy egyszer minden időmet és energiámat ennek a világnak a megalkotására fordíthassam. Szeretnék könyveket és regényeket írni, történeteket kidolgozni, videókat készíteni és szerkeszteni, valamint idővel akár számítógépes játékok koncepcióit, történeteit és terveit is megalkotni.

A MAYAK Univerzum számomra nem csupán egy könyvsorozat vagy egy kreatív hobbi. Egy folyamatosan bővülő, önálló világ, amelyben múlt, jelen és jövő, tudomány és fantázia, történelem és misztikum találkozik.

Szeretném, ha ez a világ nem csupán a képzeletemben létezne, hanem mások számára is felfedezhetővé, átélhetővé válna.

Ehhez azonban időre, megfelelő eszközökre és mindenekelőtt anyagi biztonságra van szükségem. A támogatások célja, hogy fokozatosan csökkenthessem a megélhetésért végzett egyéb munkára fordított időmet, és egyre többet foglalkozhassak azzal, amit igazán szeretek: az alkotással.

Nem egyszerűen egy könyv megírásához vagy egyetlen projekt megvalósításához kérek segítséget. Egy teljes alkotói életút és egy hosszú távon fejlődő, önálló univerzum felépítéséhez keresek támogatókat.

Ha úgy érzed, hogy érdemes támogatni ezt a célt, az alkotásaimat és a MAYAK Univerzum megvalósulását, akkor kérlek, lehetőségeidhez mérten járulj hozzá a munkámhoz.

Minden támogatás számít, legyen az kisebb vagy nagyobb összeg. Minden hozzájárulás egy újabb lépés afelé, hogy több történet születhessen, több könyv készülhessen el, és ez a különleges világ egyre gazdagabbá váljon.

Ha pedig most nem tudsz anyagilag támogatni, már azzal is sokat segítesz, ha megosztod az alkotásaimat másokkal.

Köszönöm mindenkinek, aki olvas, követ, biztat, megosztja a munkáimat, vagy támogatásával hozzájárul az álmaim megvalósításához.

Segíts, hogy a MAYAK Univerzum ne csak egy ember képzeletében létezzen, hanem egy közösen felfedezhető világgá válhasson!


Egyetlen alkotó képzeletéből egy egész univerzum születhet. Segíts, hogy legyen időm megalkotni!
Látlak...figyellek... követlek
390 HUF  
I support
Egyszeri támogatás: 390 Ft

„Még csak messziről figyelem a MAYAK Univerzum születését, de kíváncsi vagyok, mi lesz belőle!”

Ezzel a jelképes összeggel tudathatod velem, hogy itt vagy, érdekel a munkám, és szívesen követed, ahogy a képzeletemből lassan egy egész univerzum születik.

390 Ft – Egy apró gesztus tőled, hatalmas biztatás nekem. Köszönöm!
A Zóna megfigyelője
986 HUF Monthly
I support
Jelképes támogatás. Segítesz, hogy folytathassam az írást és a világépítést.
Köszönöm!
A Zóna felfedezője
1990 HUF Monthly
I support
Támogatásod mellett havi alkotói helyzetjelentést és betekintést kaphatsz a készülő történetekbe.
Stalker
3990 HUF Monthly
I support
Kulisszatitkok, világépítési jegyzetek, szereplő- és helyszínbemutatók.
Veterán Stalker
6983 HUF Monthly
I support
A korábbi tartalmakon felül időszakos, exkluzív történetrészletek és fejlesztési beszámolók.
A Zóna kutatója
9990 HUF Monthly
I support
Mélyebb betekintés a MAYAK történelmébe, anomáliáiba, civilizációiba és a készülő alkotásokba.
Filter criteria:
from
until

Nem csak kettő

📚 A MAYAK Univerzum tovább bővül – Egy újabb könyvem már megvásárolható!

A Zónába lépés könyvsorozata

A ZÓNÁBA LÉPŐ – Egy könyvsorozat születésének története

Checking Barion registration