Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány
Donation page
A világmegváltó tervek megvalósításához el is kell jutni valahogy, ehhez pedig az első lépés a stabil működés. A cél az, hogy idővel profi csapatot építsünk.
Amíg ez sikerül, ahogy eddig is, oktató és tájékoztató anyagokat hozunk létre, közösségi eseményeket szervezünk, tanácsot adunk, miközben a lehető legszélesebb nyilvánosságot érjük el, hogy az üzeneteink az egész országba eljussanak.


A munkatársak honoráriumán és annak járulékain felül egyéb költségeink is lesznek: honlap, logó, eszközök, könyvelő, bank, szóval minden, amit egy induló civil szervezet működése igényel, költséges. Itt elsősorban a szervezet alapvető működését támogathatod, ​az áldozatvédelemben vállalt peres ügyeink ügyvédi munkadíját, és a nagyszabású kampányaink költségeit nem szeretnénk, hogy azok adják össze, akiknek maguknak sincs nagyon sok.


Annál inkább reméljük a cégek, és az olyan magánszemélyek támogatását, akik megengedhetik maguknak, hogy a számukra fontos társadalmi ügyek, a közös jövőnk befektetői legyenek.


Segíts, hogy biztonsággal tovább haladjunk azon, a hat éve megkezdett úton, ami egy olyan Magyarországra vezet, ahol az áldozatvédelem prioritás, az emberi jogok pedig mindenkinek fontosak - és érvényesülnek is.


Támogass egy kávé vagy egy ebéd árával, mi ugyanolyan hálásak leszünk, mint százszor ennyiért lennénk, hiszen tudjuk, hogy mindenki annyit ad, amennyi neki belefér.
500 HUF Monthly
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Ha belefér, támogass egy kávé árával, mert sok csészével a tengert is ki lehet merni!
1000 HUF Monthly
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Ezer ember havi ezer forintja elég lenne arra, hogy működjön a szervezet, és legyen, aki ellátja a napi feladatokat.
2000 HUF Monthly
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Egy mozijegy ára most mozira úgysem jó, de ha nekünk adod, akkor elmondhatod magadról, hogy neked köszönhetően hívtuk fel a figyelmet egy fontos ügyre!
3000 HUF Monthly
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Egy negyedórás taxiútból vagy tízes BKV gyűjtőjegyből kijön egy főállású munkatárs egyórányi munkája, járulékokkal együtt!
5000 HUF Monthly
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Egy finom vacsora egy pohár jó borral egy jó helyen nekünk is jólesne már, de ha támogatsz az árával, az talán lesz olyan jó érzés, hogy egy kicsit kárpótoljon...
10000 HUF Monthly
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
A színházjegyed ára egy alaposan megírt cikk születését teszi lehetővé, ami aztán legalább 50-100 000 emberhez jut el!
20000 HUF Monthly
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Egy családi belépő az Állatkertbe egy szakértők bevonásával megírt oktató- vagy tájékoztatóanyag létrehozása. Ha ezt állítod be, azzal olyan témák alapos feldolgozását teszed lehetővé, mint például az, hogy hova forduljon, mit csináljon, akit bántalmaznak, hogyan ismerjük fel a bajt, és hogyan segítsünk másoknak.
54 supporter
Facebook Instagram