Pető Edina Fadette dalszerző
Donation page
A mai értékvesztett világban nehéz valódi értéket képviselni. Ha az ember lánya művészi tevékenységekre hajlamos és ebben próbál kiteljesedni, elég hamar rádöbben, hogy ez egy nagyon nehéz terep az életben való boldoguláshoz. Bár a biztató szavak, könnyes visszajelzések erőt adnak, azonban az anyagi megélhetéshez nem elegendők. Nem könnyű a szép és jó dolgokba vetett hitet megőrizni, hogy ez kellhet a világnak, hogy fontos lehet még a lélek épülése és ápolása, és nemcsak a bóvli és illékony dolgok hajszolása ad egy kis plusz tartalmat az élet kemény munkával átszőtt napjai közé... mert mit viszünk el majd a végén? Csak a lelkünket!

Zongoraművész-tanári, majd drámapedagógus diplomát szereztem és énektanulmányokat folytattam. Énekes előadóként számos fellépésem volt különböző rendezvényeken, önálló esteket is adtam. Több országos és nemzetközi énekversenyen lettem díjazott. Ezek azonban nem adtak hosszabb távú lehetőségeket, csupán oklevelet, amik megerősítő visszaigazolásként a fiókomban vagy a falamon pihennek.

A pandémia alatt kezdtem el komolyabban foglalkozni a dalszerzéssel. Akkoriban sok vers megtalált, hogy szeretnének dalban tovább lélegezni. Így született meg az énekelt verses album és a musical darabom is, valamint saját szövegű dalok. Megfordultam "énekelt vers" versenyeken, ahol több díjat is sikerült nyernem a dalaimmal, valamint közönségdíjas is lettem, ahol több száz dal közül a megzenésített versem bekerült a legjobb tizenkét kiválasztott dal közé.

A dalokat én valódi hangszerekkel álmodtam meg, amelyeket én - értelemszerűen- egyedül nem tudok megteremteni. Képzett zenészek játszották fel eddig is a dalaimat, melyet egy zeneértő technikus "fésült" össze (mixing, mastering). Ezúton is hálás vagyok mindenkinek, aki közreműködött a megvalósulásban.
Mire a kedves hallagatóság elé kerülhet egy-egy dal, én már anyagilag nem keveset fektettem abba, hogy megszólalhassanak, pláne hogy minőségileg is magas színvonalat tudjak mutatni. Egy CD albumnyi anyag minimum 10 dalból áll, a musical darabom 17 dalt foglal magában. Bár az énekelt verseket tartalmazó CD már lassan kész, további énekelt versek és saját szövegű dalok várnak még csendesen az idejükre, hogy megszólalhassanak végre.
A musical darabom dalai is csupán nyers változatban vannak jelenleg. Ahhoz, hogy elkészülhessenek valódi hangszerekkel az eredeti hangszerelés szerint, anyagi forrásra van szükség, nem szólva a színpadra állítás költségeiről. Nekem ez az egyik álmom.

Hiszem, hogy vannak emberek, akiknek még fontos a lélek, a szívből megírt dal és vers csodája, ami kiemel a világ szürke közönyéből és apró fénysugarat ébreszt bennünk...
Ha idelátogattál, akkor biztosan Te is ilyen vagy és együtt tehetünk azért, hogy minél több apró fénysugaracska gyulladjon meg a szívekben! Hálásan köszönöm, ha támogatod a musical és egyéb dalok megvalósulását.
Kávé helyett
390 HUF Monthly
I support
Támogass kérlek havonta egy kávé árával!
Ez számodra valószínűleg nem nagy összeg, de nekem a rendszeres támogatás sokat jelent. Köszönöm!
"Az örömjáték" musical - REMÉNY
4900 HUF  
I support
Ezzel az összeggel reményt adsz, hogy közelebb lépjek ahhoz az álmomhoz, hogy "Az örömjáték" családi musical színpadra kerülhessen. Köszönöm szépen az adományod!
"Az örömjáték" musical - ÖRÖM
14900 HUF  
I support
Támogatásoddal hozzájárulsz ahhoz, hogy "Az örömjáték" családi musical előadás megvalósulhasson és és létformáló üzenete eljusson az emberekhez. Köszönöm szépen az adományod!
"Az örömjáték" musical - NAGYLELKŰ SZÍV
HUF
I support
Hálásan köszönöm, hogy egy általad választott összeggel hozzájárulsz ahhoz az álomhoz, hogy ez az előadás minél több helyszínen megvalósulhasson.
NAGYLELKŰ SZÍV adományoddal a darab értékes és pozitív mondanivalója elérhetővé válik sok ember számára, így játszhatjuk együtt az örömjátékot a gyakorlatban, és juthatunk el szívtől-szívig.
1 supporter
3 000 HUF
A Madách színházban

A Madách színházban

Szirtes Tamás igazgató úrral és Kocsák Tibor zenei vezetővel készült közös fotónk a Madách Színházban.

Eleanor H. Porter-Pető Edina Fadette: Az örömjáték családi musical - bemutató videó

Hogy milyen az árvaság? Csak az tudja igazán, aki a saját bőrén tapasztalja meg azt a fájó nélkülözést, ami a feltétel nélküli szülői szeretet aranyburkától fosztja meg, és taszítja az egyedülvalóság pusztaságába. A főszereplő 11 éves Pollyannának - szülei elvesztése után- sikerül e pusztaságban oázist találnia. A titok az apai örökség, egy bűvös erejű, egyszerű bölcsesség: az örömjáték. A kislány gyermeki csodálkozással érez rá a lelkész apja által tanított játék ízére, hogy mindenben meg lehet találni a jót.

A szegény sorsú, hívő család missziós hordókban érkező adományokra szorul, melyben egy alkalommal mankók érkeznek, mikor a kislány babát kíván. Az apuka elmagyarázza, hogy ebben az a jó, hogy nincs rájuk szükség. E csavaros és nagyszerű látásmód felfedezéséből indul el az örömjáték, amely Pollyannát átsegíti minden borún. A sok magányos, hitevesztett lélek kopár erdejében pedig a kislány másokat is megtanít a játékra, az öröm és a pozitív hozzáállás képességére.

Adományoddal az előadás megvalósulását támogathatod. Építsünk hidat együtt szívtől szívig!

Kis társulatunk a Madách színházban

Kis társulatunk a Madách színházban

A Madách musical pályázaton a tisztelt zsűri döntése által bejuthattam a prezentáció fordulóba, ahol részleteket adhattunk elő a műből.

Checking Barion registration