Renata Rye author
Donation page
Szeretnék rendszeresebben ingyen elérhető novellákat közzétenni, izgalmas tartalmakat megosztani, eseményeket szervezni, majd regényeimet kiadatni. Hálás vagyok, ha támogatsz ezen az úton, és remélem, hamarosan találkozunk!
Rövid írások
500 HUF Monthly
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Sokat jelent, ha egy kávé árával támogatod munkámat, mely hozzásegít a folyamatos tartalomgyártáshoz.
Köszönöm!
Íróklub
500 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Támogatásoddal egy különleges, ingyenes íróklubot szeretnék megvalósítani, ahova nem csak írók jöhetnek!
Játék, írás, beszélgetés - közösség

Köszönöm!
Írni és érezni emberi dolog
1000 HUF Monthly
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Sokat jelent, ha támogatod az írást, az olvasást, kultúrát.
Köszönöm!
Könyvkiadás támogatása
10000 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.
Ahhoz, hogy minél előbb kezünkbe foghassuk regényeimet, ahhoz támogatásra van szükségem.
Én pedig hálám jeléül egy meghívót fogok majd küldeni az első (zártkörű) könyvbemutatómra, ahol ajándékba kapsz egy dedikált példányt, könyvjelzővel, és lehetőségünk lesz beszélgetni is.

Köszönöm!
2 supporter
2 500 HUF
Instagram Website
Alámerülve menekülni

Alámerülve menekülni

Olyan jó tompán hallani. Körbeölel a víz, könnyűnek érzem magam. Lemerülni, visszatartva a lélegzetemet, felduzzad a tüdőm. Majd felúszni és egy hatalmas levegőt venni, végül lebegni az apró hullámokkal, amiket én okoztam. Az újjászületés érzése.
   Ez volt régen a menekülésem. A fürdőszobába bezárkózva megengedtem a forró vizet, beültem a kádba, hagytam, hogy ellepjen a csobogó tengerem és vártam, hogy vége legyen a szülői vitának. Néha csak az ordítást szerettem volna kizárni. Néha az egész világot.
   Még jó, hogy van zár az ajtón.
   Menekültem már vaddisznó elől is, aki a kicsinyeit védte, amikor túl közel kerültem hozzájuk. Beugrottam a folyóba és ameddig csak bírtam, lent maradtam. Csuromvizesen baktattam hazáig, otthagyva lábnyomomat a vadaknak.
   Vízben születtem. Anyukám vágya volt. Babaúszásra is jártam. Mégis, egyszer majdnem megfulladtam egy nyaralás alatt. Nem emlékszem, mi történt pontosan, a kép a fejemben csak annyiból áll, hogy sötétült a víz, homályosodtak és tűntek el a fák a közeli parton, ahogy egyre lejjebb süllyedtem. Nem úsztam. Elengedtem magam. Mikor felkeltem, felnőttek aggódó tekintete meredt rám, én meg öklendeztem fel a vizet.
   Most pedig várom a végső levegővételt. Minden egyes nap ott lebeg körülöttem a szürke felhőkben, a sárban, a szeméttengerben. A katonák tekintetében, a lépcsőház bűzében, a csapból folyó rozsdában.
   – Mit tettünk? – kérdeztem a tó partján fekve.
   – Semmit – válaszolt a legjobb barátom az eget kémlelve, mintha valami filmet vetítenénk rá.
   – Ez az. Semmit.
   Felé fordultam, de nem tudtam, mit mondhatnék. Elegem van abból, hogy mindig búslakodok, hogy nem tudok napsütés lenni a számára, csak esőfelhő. Pedig ritkán látni a Napot.
   Ezért jöttünk ma ide. A hegy lábánál a legtisztább a tó, ami nem azt jelenti, hogy lelátni az aljáig úgy, hogy halak cikáznak benne, csak szimplán nem korom fekete. Sötétedés előtt pedig felmászunk olyan magasra, amennyire csak bírunk, hátha meglátjuk a csillagokat. Vagy bármit a szmogtól és portól.
   Csak néztem, ahogy a koszos víz egyre lassabban csordogál le az arcán, csíkokat hagyva maga után. Mint egy zebra-ember. Ez milyen vicces volna, ha nem tudnánk, hogy ma nincs hol lemosni magunkról a mocskot.
   Anyám biztos most is az ablakban áll, kémlel kifelé a maszatos üvegen, ahol nem lát mást, csak homályt. Spricceli az egyetlen növényt a tegnap kapott palackos vízből, pedig spórolnia kellene, mert sokáig nem kapunk új szállítmányt. Lehet, hogy éri valami váratlan, valami szokatlan, mint múlt héten Maszat macska, aki éppen a kukák között szaladgált. Így nevezte el. Onnantól kereste, várta, hogy újra és újra felbukkanjon. Ritkán látunk állatokat, így reményt adott arra a pár pillanatra, hogy nincs minden veszve.
   Nem mehetünk haza. Hat óra után nem lehetnénk az utcán, megbüntetnének. Bár tudnak róla, hol is ejtőzünk, mindenkiről mindent tudnak, de nem fognak értünk jönni. Ők is egyre kevesebben vannak.
   Reggelig itt maradunk, együtt.
   Most jó.
   Hogy mi történt? Mi történtünk. Mi, emberek. Annyira gyorsultunk, annyira a kényelemre utaztunk, annyira szabadok akartunk lenni, hogy mindent tönkretettünk. Mindent megmérgeztünk. Mindent leromboltunk. Én csak pár éve vagyok része, hisz tizenhat év az nem kor, de ez nem mentség.
   – Emlékszel mama udvarára? – kérdeztem, miközben az emlékeim között kutattam. – Kertészkedés közben olyan volt az arca, mint amikor az anyukák magukhoz ölelik babájukat. Szívükhöz közel tartva azt a csöpp életet, felelősséget vállalva minden szívdobbanásért. Mosolyogva locsolta a veteményest, ahol az élet sarjadzott, ami számára is a létezést jelentette. A kertje táplálta, ezért ő is gondoskodott róla. Fárasztó volt, de akkor sem hagyta, hogy baja essen. Bármit teszünk, belefáradhatunk. Az nem mindegy, hogy jó vagy rossz dolgoknak viseljük gondját.
   – Volt neki muskátlija, amit én nem szerettem. Nem tetszett. Most pedig csak arra tudok gondolni, hogy mennyire csodás dísze volt az ablakoknak – emlékezett vissza a barátom is.
   – Mondtuk neki, hogy könnyebb városban élni, az az igazi élet. Nem kellene már korán reggel locsolnia, meg kapálnia, meg ki tudja, miket csinált. Többet olvashatna, köthetne, vagy amit szeretne. – Miközben ezt mondtam, a szemem előtt lebegett mama legyintése, az ilyen mondataimra.
   – Igen, erre azt válaszolta, hogy ez az igazi szabadság, majd meglátjuk.
   – Megláttuk.
   – Túl későn.
   Az agyam labirintusában elhelyezett dobozokat elkezdtem leporolni és kerestem a választ. Kerestem, hogyan lehetett volna másképpen, mikor volt az a pont, ami visszafordíthatatlanná tette környezetünk pusztulását?
   Sok kicsi pont sokra megy.
   Minden egyes nap oda kellett volna figyelnem. Bekoszolhattam volna a kezemet. Egy kontinensnyi szemét. Egy városnyi irányító.
   Már nincs hova menekülni.
   – Mit tettünk? – kérdeztem újra.
   – Semmit.

Felriadtam. Patakokban folyt rólam a víz, szívem hevesen kalapált, levegőt alig kaptam. Kirohantam arcot mosni. Szembenéztem a tükörképemmel, lélegzetem még mindig nem csitult. Ez akkor nem is a most volt?
   Milyen közhelyes, hogy a felébredésem a feleszmélésem pillanata. De nem érdekel, elindulok mamához.
   Odaérve nagyot szippantottam a levegőből, megtöltve tüdőmet. Alámerültem a kertészkedésben, majd a fa árnyéka nyújtott menedéket. Kortyolgattam a mama keze által készült bodzaszörpöt.
   Így jó. Most jó.


Exclusive content.
For donators only.

I will donate

Abszolút győztes (Kreatív feladat, téma: "– Tudja a fene, szerintem piros!")

Exclusive content. For donators only.

Ki vagyok én?

Reni vagyok. Bőven harminc fölötti. Jó, már közelebb a negyvenhez. A szavak szerelmese vagyok, könyvek között érzem magam otthon.

Nyilvánvaló, hogy szeretek írni, viszont az, hogy már nem csak úgy, kedvtelésből teszem, az egy nagy lépés számomra. Igyekszem havonta egy rövid novellát megírni, amit akár a buszmegállóban várakozva is el lehet olvasni, illetve több készülő regényem is van, melyek megjelenéséhez szükségem van az olvasók támogatására.

Megannyi történet született már meg a fejemben, ezért nem állok meg. Szeretném, hogy az általam megírt szavak tengerében az olvasók elmerüljenek, kikapcsolódjanak.

Elég nagyképűen hangzik, hogy azt mondjam, író vagyok, hiszen még nem jelent meg egy könyvem sem. DE, az a kicsi lány, aki erről álmodott, lelkében mindig is író volt. Az a kicsi lány megtöltött füzeteket, tervezett és célokat tűzött ki. Majd a kicsi lány nőtt és nőtt, minden mást kellett előtérbe helyeznie.

A felnőtt nő visszacsalogatta a régi álmokat és megengedte magának, hogy valósággá formálódjon.

Novellák és a regények mellett egy blogon is megtalálhatóak írásaim (jelenleg szünetel). A szociális szférában tevékenykedek már 12 éve, de nem olyan régen a terepet a kommunikációs beosztásra cseréltem.

De milyen regényeim vannak tervben?

Bűnügy-család (Címe: Belenéztél - Tíz kicsi vagy egy nagy?) ; Romantikus (Az író beleszeret olvasójába, miközben a művészvilág meg nem értettségét szeretné átformálni) ; Autizmus (Mindenkinek az életében eljön a pillanat, mikor eltéved saját életének útvesztőjében) ; Fantasy ; Disztópia-utópia ; Thriller... 

De van még bőven ötlet, mint egy novelláskötet, mese és számtalan szösszenet a mindennapokra.

Az alkotás élménye visz előre.

RR


Exclusive content.
For donators only.

I will donate

Családi menü

Exclusive content. For donators only.

Anya-illata van

kezembe vettem a kardigánod.

fekete.

anya-illata van.

mosószer-öblítő-parfüm-lakás.

mikor elfogytál és öleltelek, akkor is ilyen illatod volt.

frissességet, gyengédséget, de erős, karizmatikus energiát áraszt.

hűvös.

barátságosan édes.

anya-illata van.

köszönés nélkül mentél el.

mindig viccelődtél, hogy rock-pokolba jutsz.

de féltél.

rettegtél.

már nem fáj semmi.

egyedül mentél el.

éhesen.

megszűnt a levegő.

anya-illata van.

nincs búcsú.

néhány darab maradt belőled.

zsákokban.

anya-illata van.

megyek a temetőbe.

túl valóságos.

ismét gyerek vagyok.

anya-illata van.

sajnáljuk.

elengedünk.

anya-illata van.

virágot ont a természet.

lefotóztam.

igen, az aranyeső is sárgállik.

szeretted.

de most nem tudom megmutatni.

látod, anya?

tavasz van.

már nem sétálunk együtt.

anya-illata van.


Ki vagyok én?

Reni vagyok. Bőven harminc fölötti. Jó, már közelebb a negyvenhez. A szavak szerelmese vagyok, könyvek között érzem magam otthon.

Nyilvánvaló, hogy szeretek írni, viszont az, hogy már nem csak úgy, kedvtelésből teszem, az egy nagy lépés számomra. Igyekszem havonta egy rövid novellát megírni, amit akár a buszmegállóban várakozva is el lehet olvasni, illetve több készülő regényem is van, melyek megjelenéséhez szükségem van az olvasók támogatására.

Megannyi történet született már meg a fejemben, ezért nem állok meg. Szeretném, hogy az általam megírt szavak tengerében az olvasók elmerüljenek, kikapcsolódjanak.

Elég nagyképűen hangzik, hogy azt mondjam, író vagyok, hiszen még nem jelent meg egy könyvem sem. DE, az a kicsi lány, aki erről álmodott, lelkében mindig is író volt. Az a kicsi lány megtöltött füzeteket, tervezett és célokat tűzött ki. Majd a kicsi lány nőtt és nőtt, minden mást kellett előtérbe helyeznie.

A felnőtt nő visszacsalogatta a régi álmokat és megengedte magának, hogy valósággá formálódjon.

Novellák és a regények mellett egy blogon is megtalálhatóak írásaim (jelenleg szünetel). A szociális szférában tevékenykedek már 12 éve, de nem olyan régen a terepet a kommunikációs beosztásra cseréltem.

De milyen regényeim vannak tervben?

Bűnügy-család (Címe: Belenéztél - Tíz kicsi vagy egy nagy?) ; Romantikus (Az író beleszeret olvasójába, miközben a művészvilág meg nem értettségét szeretné átformálni) ; Autizmus (Mindenkinek az életében eljön a pillanat, mikor eltéved saját életének útvesztőjében) ; Fantasy ; Disztópia-utópia ; Thriller... 

De van még bőven ötlet, mint egy novelláskötet, mese és számtalan szösszenet a mindennapokra.

Az alkotás élménye visz előre.

RR