Segíts visszanyerni a mosolyom - sürgős fogászati kezelésre gyűjtök
Donation page
Segíts visszakapni a mosolyom – dolgozó apaként most én kérek támogatást

Nem könnyű ezt leírnom, mert mindig próbáltam egyedül megoldani, és másokon segíteni, ha tehettem – most viszont nekem van szükségem támogatásra.

Dolgozom, két gyermeket nevelek, és közben próbálok minden tőlem telhetőt megadni nekik. Az elmúlt években azonban olyan mértékben romlottak a fogaim – genetikai okok miatt, amit sem a rendszeres fogmosás, sem a körzeti kezelések nem tudtak megállítani –, hogy mára szinte teljes fogsor pótlásra és több implantátumra van szükségem.

Csak 30 éves vagyok. Férfiként, apaként is nehéz ezzel élni: nem tudok fájdalom nélkül enni, beszélni, és már az emberek közötti kommunikációt is kerülöm. Az önbizalmam és a fizikai állapotom is napról napra romlik.

A teljes kezelés költsége 4 millió forint, amit 3 hónapon belül kellene összegyűjtenem. Ez meghaladja a lehetőségeimet.

Ezért kérek most segítséget. Ha akár csak egy kicsivel hozzá tudsz járulni, azt is szívből köszönöm.

Minden támogatás egy lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy ismét emberként, apaként, önmagamként tudjak élni – fájdalom és szégyen nélkül.

Ha nem tudsz adományozni, de úgy érzed, érdemes, kérlek, oszd meg az oldalt – az is rengeteget jelent.

Köszönöm, hogy elolvastad.

– Egy fiatal apa, reménnyel és hálával

Please help me get my smile back – A working dad in need of support

Although I work and raise two children on my own, this is the first time I’m asking for help.
It’s hard for me to write this because I’m used to helping others whenever I can, but now I need support.

Due to genetic reasons, my teeth have deteriorated at a very young age, and despite regular visits to the dentist, my condition has worsened. Now I need full dental implants and almost a complete set of dentures.

I’m only 30 years old. As a father, this has affected me greatly: I can’t eat, speak, or even smile without pain. My self-esteem and health are both suffering.

The full treatment costs 4 million HUF, and I need to raise this amount within 3 months. Unfortunately, I can’t afford it on my own.

This is why I’m asking for help. If you can contribute even a little, I will be forever grateful.

Every contribution brings me one step closer to living my life again – as a father, as a man, with no pain and shame.

If you can’t donate, please help by sharing my story – that will mean the world to me as well.

Thank you for reading this.

– A young father, full of hope and gratitude

Segíts visszanyerni a mosolyom
4000000 HUF  
I support
Minden apró hozzájárulás számít – akár egy kávé ára is közelebb visz a célhoz.
Segíts, hogy újra fájdalom nélkül nevethessek, beszélhessek, élhessek.
Köszönöm, hogy adsz egy esélyt!

Checking Barion registration