Segítség
Donation page
Kati vagyok. Nagyon nehéz szívvel írom ezt a posztot, de az otthonunkat veszély fenyegeti, és most minden segítség számít.

A férjemmel 17 éve vagyunk együtt. Mindent önerőből próbáltunk megoldani, szülői háttér nélkül. Amikor kisbabánk született, csak úgy tudtunk talpon maradni, ha hitelt vettünk fel. Aztán újabbat, hogy a régit törlesszük — így jutottunk túlélésről túlélésre.

Mikor újra dolgozni tudtam, megpróbáltuk rendbe tenni az anyagiakat: megegyeztünk a követeléskezelőkkel, és újrakezdtük a törlesztést.

Közben sikerült egy kis házat vásárolnunk, amit már az albérlet alatt elkezdtünk fizetni. Felújítottuk a CSOK támogatással — az első részt rendben teljesítettük. A második rész, amit a ház szigetelésére kellett volna fordítani, végül arra ment el, hogy be tudjunk költözni, és ne kelljen tovább albérletet fizetnünk.

Sajnos váratlanul egy olyan nagy számlát kellett kifizetnünk, ami több volt, mint a teljes havi bevételünk, és emiatt az egyik hitellel elmaradtunk. Az ügy végrehajtásra került.

Itt sikerült újra megegyezni: havi 220.000 Ft-ot fizetünk már egy éve, és még egy évünk van hátra.

Viszont emiatt nem tudtuk elvégezni a szigetelést, amire a támogatást kaptuk. Ha május végéig ez nem készül el, a bank visszaköveteli az egész CSOK összeget egyben. Ez számunkra a ház elvesztését jelentené.

4millió forintra lenne szükségünk legkésőbb május végéig, hogy a munkálatokat el tudjuk végezni, és a családunk megtarthassa az egyetlen otthonát.

Ha akár csak pár ezer forinttal tudsz segíteni, vagy megosztod ezt a posztot, az is hatalmas segítség. Minden forint számít.

Támogatást ide tudsz küldeni:
Név: Samu Tamásné
Számlaszám: 58600290-15698272-00000000
IBAN : HU6158600290-15698272-00000000
(Közlemény: „Lakhatási segítség”)

Köszönöm, ha elolvastad. Bármilyen segítségért hálás vagyok
Segítség
500 HUF  
I support
Támogatásod perceken belül
megjelenik az Alkotó számláján.

Checking Barion registration