Speedzone menni Amerika
Donation page
Van egy ötletünk. Érdekel?

Ebből baj lesz. Ez volt az első gondolat, amit hangosan kimondtunk, amikor megszületett ez az ötlet. Csináljuk meg, ez volt a második. Gyáva népnek nincs hazája, a luxusapartmanok- és csücsöri szállodai szobák után ideje váltanunk és olyan kalandokat a nyakunkba venni amerikai túránkon, melyekben eddig nem volt részünk. Hogy együtt sírjunk és nevessünk veletek és egymással.
Fontos tudni, hogy a Speedzone-stáb mindenképpen útnak indul október elején, hogy megmártózzon az autóbuzériában, attól függetlenül, hogy ez az ötletünk megvalósul-e a te segítségeddel vagy sem, legfeljebb ismét unalmas szállodákban töltjük az időt, nem egy tízméteres, hodályszerű lakóbuszban valahol az úton.
Mert ez volt a kretén ötlet, amivel nyilván megszívatjuk magunkat, próbatétel elé állítjuk a barátságunkat, hiszen 30 nap egy lakóbuszban nem lesz pite egy rakás felnőtt férfinak. Még most is vigyorgunk, amikor eszünkbe jut. Nagy főzések, sivatagban éjszakázás, folyamatos utazás és nyugdíjas kempingeket felforgató brancs, ezer és egy dolog éjjel-nappal, ahol már úton lenni is kaland és egyelőre elképzelni sem tudjuk, mit tartogathat még nekünk ott a sors.
Aztán leszálltunk a földre és tudatosítottuk, hogy a három évvel ezelőtti költségvetéshez képest mennyire szálltak el az árak és rájöttünk, hogy a valóságban költséghatékonyabban kijövünk (értsd olcsóbban), ha maradunk a jól bevált apartman-bérlésnél.
De az ötlet, hogy egy hatalmas lakóbusszal járjuk be Kaliforniát és Nevadát annyira nem ereszt, hogy mindent megteszünk azért, hogy megvalósítsuk. És ha neked tetszik az ötlet, akkor egy lépéssel te is közelebb juttathatsz minket hozzá.
Ehhez nem is kell több, mint hogy 50 amerikai centtel beszállj a buliba és cserébe megígérhetjük neked, hogy a neved felkerül annak a busznak az oldalára, melyet a te segítségeddel is kibérlünk (és amelyet nyilván nem szabad felmatricázni), így garantáljuk, hogy te is velünk utazol majd, a többit pedig bízzuk a kamerákra és mikrofonokra.
Ha benne vagy és élnéd a kalandot annyira, amennyire mi, akkor gyere, támogass minket ebben és elhiheted, hogy ez a Speedzone egyik legbolondabb útja lesz!
3186 supporter
3 815 800 HUF
Facebook Instagram Website Youtube