Egy botrány, amely nem tűnt el

John Galliano egykor a divatvilág egyik legnagyobb sztárja volt. A Dior kreatív igazgatójaként extravagáns bemutatói és színházi ruhái tették világhírűvé. Aztán 2010-ben minden összeomlott.

Nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen egy párizsi kávézóban antiszemita kijelentéseket tett. Franciaországban bíróság elé került, a Dior pedig kirúgta. Úgy tűnt, pályafutásának vége.

Nem így történt.

A divatvilág visszafogadta

Galliano évekkel később visszatért. 2014-ben a Maison Margiela kreatív igazgatója lett, munkáit ismét ünnepelte a szakma, és fokozatosan visszakerült a divatvilág legfontosabb szereplői közé.

Bocsánatot kért, függőségi problémáiról beszélt, és igyekezett bizonyítani, hogy megváltozott.

A kérdés sokáig eldöntöttnek tűnt.

Aztán Anna Wintour és a Metropolitan Museum Costume Institute-ja egy Gallianóra épülő nagyszabású kiállítást kezdett tervezni a 2027-es Met Gala köré. A döntés különösen nagy megtiszteltetés lett volna: életében csak nagyon kevés divattervező kapott hasonló önálló figyelmet.

Lehet valakit visszafogadni – de ünnepelni is?

A tiltakozás gyorsan megérkezett.

Galliano múltja ugyanis nem egyszerűen egy kellemetlen régi botrány. Kijelentései súlyosan antiszemiták voltak.

Így két külön kérdés csúszott egymásra. Megérdemelhet-e valaki második esélyt? És ha igen, ugyanazt jelenti-e a második esély, mint hogy később egy kulturális intézmény ünnepelt főszereplőjévé válhat?

A kettő nem feltétlenül ugyanaz.

A kiállítás eltörlése sem old meg mindent

A tiltakozás után Galliano visszalépett, a múzeum pedig lefújta a tervezett kiállítást. Csakhogy ezzel újabb probléma született.

Egy múzeum feladata nem feltétlenül az, hogy kizárólag erkölcsileg kifogástalan emberek műveit mutassa be. A művészettörténet tele van zseniális alkotókkal, akiknek magánélete, nézetei vagy tettei súlyosan problémásak voltak.

Gallianót ünnepelni lehetett rossz döntés. De egy jelentős életmű bemutatását teljesen eltörölni azért, mert alkotója vállalhatatlan dolgokat tett, szintén veszélyes precedenst teremthet.

És éppen ettől érdekes az ügy. Nem azt kell eldöntenünk, hogy Galliano jó ember-e.

Hanem azt, hogy mit kezdjen a kultúra a nagyszerű művekkel, ha az alkotójuk múltját nem tudjuk megbocsátani.