Creator’s posts

3. FEJEZET: Kártyavár a sötétbenAkkor voltam a legboldogabb, amikor csend volt. Amikor László vagy nem volt otthon, vagy éppen békésen aludt, a ház átváltozott a nyugalom szigetévé. Azok az esték voltak a legdrágábbak számomra. Beültünk a konyhába, meggyújtottuk a lámpát, és előkerült a kopott kártyapakli. Ott ültem Tatával, anyámmal és a drága, siket Mamámmal.Mama mindkét dobhártyája beszakadt, egyetlen hangot sem hallott a világból. De amikor ott ültünk az asztal körül, és kártyáztunk, nem kellettek szavak. Mama arcára olyankor kiült a béke, látta a mosolyunkat, és tudta, hogy abban a pillanatban biztonságban vagyunk. Ezeken az estéken igazi család voltunk. Nevettünk, játszottunk, és elhittem, hogy a jóság győzhet a házunkban.De a csend sosem tartott örökké.A kilencvenes évek erdélyi falvaiban ha elment az áram, a sötétség sűrűvé vált. És a sötétséggel együtt megérkeztek a léptek az udvarról.– Nyissátok ki! Nyissátok ki, mert rátok gyújtom a házat! – ordította László odakintről.Már megint részeg volt. A tomboló, őrjöngő vadállat, aki fegyverként használta az egyetlen épen maradt, iszonyatos erejű jobb karját. A szobámban feküdtem az ágyban, a paplant a fejemre húzva, a testem pedig úgy remegett, mint a nyárfalevél. Hallottam, ahogy Tata megpróbálja csitítani. És aztán jött az első csattanás. László ököllel, válogatás nélkül ütötte, bántalmazta a saját szüleit. Az ajtót rendszeresen ránk rúgta, ránk ütötte, fenyegetőzött, zaklatott minket. Az éjszakák nem az alvásról szóltak, hanem a túlélésről.– Hívd a rendőrséget, János! Hívd a faluból a főnököt! – suttogta ilyenkor anyám vagy Tata kétségbeesetten.Kovács úr, a falu rendőrfőnöke jól ismerte a járást. Nem egyszer fordult elő, hogy hajnali kettőkor, civil ruhában, egy elemlámpával a kezében kellett átvágjon a falu sarában, hogy leszerelje a félkarú őrültet. Amikor a főnök megérkezett, László hirtelen visszavonult, mint egy sarokba szorított farkas, de a feszültség ott maradt a levegőben. Gyerek voltam, aki egyszerre érezte a világ legnagyobb boldogságát a patakparton és a kártyaasztalnál, és a legmélyebb, bénító félelmet, amikor az éjszaka bezörgetett.