Creator’s posts

5. FEJEZET: Szökés a sötétben és a megvadult paták ahogy telt az idő, a félelem nem kopott meg, sőt, egyre mélyebben rágta be magát a csontjaimba. Volt egy éjszaka, ami mindennél tisztábban megmaradt bennem. Édesanyám éppen bent volt a városban, így én teljesen egyedül maradtam a nagyszüleimmel abban a házban, ahol bármelyik percben kitörhetett a pokol. László aznap este is úgy jött meg, hogy a pálinka teljesen elvette az eszét. Az ordibálás és az ajtó rugdosása elviselhetetlen volt. Olyan szinten uralkodott el rajtam a pánik, hogy tudtam: ha ott maradok, megőrülök a rettegéstől. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy el kell menekülnöm.A bejárati ajtó felett volt két pici ablak. Felmásztam, valahogy átpréseltem magam a szűk nyíláson, és kimásztam a sötét udvarra. Arra is figyeltem, hogy az ablakot visszahúzzam magam után, nehogy észrevegyék, hogy eltűntem. Kiloptam magam a kapun, és kimentem a koromsötét országútra. Az éjszaka közepén, gyerekként álltam a falu szélén, és elkezdtem stoppolni. Huszonöt kilométerre volt a város, fogalmam sem volt, ki fog felvenni, de a vadidegen autósoktól kevésbé féltem, mint a saját nagybátyámtól.Végül megállt egy autó, és bevitt a városba. Amikor hajnalban, halálra váltan hazaértem a tömbházlakásunkba, azt hittem, anyám megölel majd, hogy megmenekültem. De nem ez történt. Ő a maga szigorával azonnal megleckéztetett. Iszonyatosan leszidott, hogy ilyet soha többé nem szabad csinálnom, mert egy gyereknek az éjszaka közepén stoppolni az országúton életveszélyes. Igaza volt, de én akkor csak azt tudtam, hogy otthon, a faluban még nagyobb veszélyben éreztem magam.A falusi életben azonban a természet is tartogatott olyan pillanatokat, amikor az ember tehetetlennek érezte magát.Egy forró nyári napon kint voltunk a mezőn mindannyian. Gyűjtöttük a szénát, amikor a semmiből egy hatalmas, fekete vihar kerekedett. A hegyek felől olyan gyorsan jöttek a villámok, hogy azonnal pakolnunk kellett, és indultunk haza a szekérrel. Ahogy kiértünk a főútra, a lovak a vihar dörgésétől és a mellettünk elhúzó hatalmas, zajos kamionoktól teljesen megvadultak. Elvesztették a fejüket, megbokrosodtak, és vágtatni kezdtek, magukkal rántva a súlyos kocsit.Óriási volt a káosz. Nagytatám, az öreg János megpróbálta fogni a gyeplőt, de a zűrzavarban szerencsétlenül lépett: a lába egyenesen beleszaladt a kanapába (a szekér vasalt részébe), ami tiszta erőből átvágta a talpát. A vér azonnal elöntötte a deszkákat. Halálosan megijedtem, azt hittem, ott helyben elveszítem a papámat. Végül sikerült megállítani a lovakat, és Tatát azonnal kórházba szállították. Hetekig aggódtunk érte, de szerencsére erős ember volt, és végül minden rendbe jött.Ezek a napok így teltek: ha éppen nem László elől menekültem a kisablakon át az éjszakába, akkor a mezőn kellett megküzdenünk a megvadult állatokkal és a viharral. Mégis, a sebek mindig begyógyultak, és én a következő hétvégén újra ott voltam, mert az a falu volt az életem.