This page is no longer available

It looks like the creator page you're looking for is no longer available, but don't worry: there are plenty of other creators you can support.

63 supporter

 

Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány

A világmegváltó tervek megvalósításához el is kell jutni valahogy, ehhez pedig az első lépés a stabil működés. A cél az, hogy idővel profi csapatot építsünk. Amíg ez sikerül, ahogy eddig is, oktató és tájékoztató anyagokat hozunk létre, közösségi eseményeket szervezünk, tanácsot adunk, miközben a lehető legszélesebb nyilvánosságot érjük el, hogy az üzeneteink az egész országba eljussanak. A munkatársak honoráriumán és annak járulékain felül egyéb költségeink is lesznek: honlap, logó, eszközök, könyvelő, bank, szóval minden, amit egy induló civil szervezet működése igényel, költséges. Itt elsősorban a szervezet alapvető működését támogathatod, ​az áldozatvédelemben vállalt peres ügyeink ügyvédi munkadíját, és a nagyszabású kampányaink költségeit nem szeretnénk, hogy azok adják össze, akiknek maguknak sincs nagyon sok. Annál inkább reméljük a cégek, és az olyan magánszemélyek támogatását, akik megengedhetik maguknak, hogy a számukra fontos társadalmi ügyek, a közös jövőnk befektetői legyenek. Segíts, hogy biztonsággal tovább haladjunk azon, a hat éve megkezdett úton, ami egy olyan Magyarországra vezet, ahol az áldozatvédelem prioritás, az emberi jogok pedig mindenkinek fontosak - és érvényesülnek is. Támogass egy kávé vagy egy ebéd árával, mi ugyanolyan hálásak leszünk, mint százszor ennyiért lennénk, hiszen tudjuk, hogy mindenki annyit ad, amennyi neki belefér.

Checking Barion registration