Kellemes hőmérséklettel telt el az elmúlt hét, olyan mondat aminek örülni kell 2026 Magyarországán. Ezzel az örömmel vágjunk is bele a vízgazdálkodásról szóló sorozat következő részébe. Az eddigi részeket itt, itt és itt találjátok. A mai izgalmas lesz, a korábban tárgyalt jó gyakorlatok alkalmazását vizsgáljuk meg magyar viszonylatok esetében.
Ugyan egy jó hollywoodi forgatókönyv az alapszituáció, konfliktus, katarzis hármasára épül fel amióta világ a világ, de én az elején le fogom lőni a poént, az egyik poént legalábbis. A múlt héten átnézett, energia termelésüket szinte 100%-ban a vízre építő államok infrastruktúrája, gazdálkodásának felépítése azt hiszem nem tud hasznosítható gyakorlattal szolgálni hazánknak. (Az továbbra is adottság részemről, hogy a mezőgazdaság roppant fontos területét nem fogom érinteni ebben a sorozatban.)
Az egybe esés véletlen, de az elmúlt hetek Paks körüli polémiája szépen be is mutatja, hogy miért nem tudunk Norvégia útján elindulni például. Ez a téma uralta/uralja a médiát jó ideje, érdeklődő emberként rengeteget olvashattatok róla rengeteg helyen. Amivel én ki tudom egészíteni az elhangzottakat, az szorosan a bejegyzésekhez kapcsolódó értékelésem.
Szóval az energiatermelés esetén rögtön összecsapott a két tábor, hogy vízlépcső, duzzasztás kell vagy nem kell a Dunán. Amennyit én laikus érdeklődőként megértettem ebből az a következő pár pont:
Ha érdekes, folytasd az olvasást substack oldalamon.
0
