Új, talán az eddigi legnagyobb fába vágom ma a fejszém. Régóta tervemben van a dolog, jópár cikk várja már lementve, hogy nekik essem ezzel kapcsolatban. Szóval, ha azzal akartok megvádolni, hogy a hírek alapján válogatom a témáim a nagyobb elérés érdekében, ne tegyétek. Bár kétségtelenül jól jön, hogy most különösen nagy figyelem irányul a területre.

Magyarországon, mint szinte minden, ez is jelentősen átpolitizált téma. A korábbi egyeduralkodó kormánypárt nyugatszkeptikusságának úgymond természetes része volt a klímaváltozás tagadása, de legalábbis ignorálása. Az újonnan hatalomra jutók szintén érthető viselkedése a régi beidegződések meghaladása minden területen, így itt is radikálisan mást képviselnek.

Az számomra egyértelmű volt mindig is, hogy mennyire fontos, nem elhanyagolható problémagócról van szó. Az életünk ezer területét érinti. Kezdve onnan, hogy az egyik kollégám dühösen meséli, hogy egy a főváros melletti agglomerációban élve 36 óráig nem jut vízhez a családja. Folytatva azzal, hogy a Paks melletti Duna-vízszint olyan alacsony volt a napokban, hogy emiatt korlátozni kellett az erőmű teljesítményét is. Miközben egy csiga tempójával, de építünk egy újabb erőművet is, aminek szintén innen kéne megoldani a hűtését majd. Befejezve a bosszankodással, hogy a nyaralásunkat tudja alapvetően tönkretenni, ha ezt például a Velencei-tóhoz terveztük idén. Aztán lehet, hogy a későbbi nyaraknál mindegy is melyik magyar tó partjára tervezed, mert mindenhol felüti fejét a kiszáradás.

Nem tudok a jövőre negatívan tekinteni, genetikailag be lehetek oltva a fatalizmus ellen. Itt sem megy az, hogy egy lehangoló látlelet után eltemessem a nyarakat, felkészüljek a hőhullámokra és halmozzam az ásványvizet jó előre. Emiatt ez a most induló sorozat a korábban megszokott metodika alapján fog felépülni:

felvázolom a jelenlegi magyar állapotokat,

megnézünk pár jó gyakorlatot a világból,

megvizsgáljuk az alkalmazhatóságukat a magyar viszonyokra,

aztán neki futok a szerintem előre mutató stratégia megalkotásának

végül lezárjuk a folyamatot a lehetséges értékteremtési műveletekkel (értsd: pénz kereset)

Ezen a stratégiai részen szeretnék egy kicsit elidőzni. Tudatos polgárként a szívemen viselem az ország, tágabb értelemben az egész világ, sorsát. Gyakran foglalkoztat az a gondolat engem is, hova tart az emberiség, azon belül Európa, meg főleg a hazám. Jó ideje élünk szerintem ismét egy végítélet váró szellemi korszakban. Igen, ismét, bár a mondás szerint nem tudsz kétszer ugyanabba a folyóba lépni, de az emberek tudnak negatív eseményekre ugyanazzal a globális? mentális reakcióval válaszolni.

Szóval vártuk már párszor a világ végét, az optimizmusom táptalaját részben ez adja, ha hátrébb tudok/tudunk lépni egy kicsit, felismerjük a hasonló mintázatokat, akkor nagyobb nyugalommal tudjuk szemlélni a világunk történéseit is. Tudom, tudom, most már tényleg a kezünkben van az a technológia amivel ténylegesen el tudjuk magunkat törölni a Föld felszínéről. De én bízom a nagy piros gombok kezelőinek józanságában töretlenül.

Ha érdekel a folytatás, itt tudsz feliratkozni és tovább olvasni:

https://kranauerroland.substack.com/p/a-nyersanyag-amiert-haboruk-fognak 

A kánikula megérkezésével, a szabadságok elindulásával mindenkinél kicsit háttérbe szorul a munka, a pénz hajszolása. Nincs ez nálam sem másként, de az ember nem tud kibújni a bőréből a pihenés ideje alatt sem. Szóval ez a bejegyzés egy kicsit filozofikusabb, az emberiség mint társadalom és egymáshoz kapcsolódó individuális egyének hálózatát szemlélő töprengés lesz a pénzpiacokon keresztül.

Eddig sem titkoltam, hogy az egyik kiemelt érdeklődési köröm a tőzsde világa. Bár finoman szólva sem vagyok a számok rabja az élet más területein, de mégis sikeresnek értékelem a befektetési stratégiámat. Ennek egyik titka (ha lehet ilyen nagy szót használni egy konzervatív megtérülési célt kijelölő és azt elérő stratégiára) nem a kiváló információkban, profi vállalatértékelésben vagy remek grafikon elemzésben rejlik. Ezekbe is fektetek energiát, bár így belegondolva, grafikonokat már ki tudja mióta nem nyitottam meg egy vállalat tanulmányozása során.

Ezekkel szemben viszont nagyon fontosnak érzem, hogy az ember jól tudja felmérni a befektetői társadalom általános hangulatát, ennek a hangulatnak az alakulására hatással lévő aktorokat azonosítani és amennyire lehet, külső, objektív megfigyelőként tekinteni rájuk és a kiváltott hatásaikra. Ha ezek a rendelkezésedre állnak, közelítőleg jó döntéseket tudsz hozni egy-egy befektetés során.

Közelítőleg: ahogy Zsiday Viktor fogalmazott valahol, ha a tőzsdén hozott döntéseid 60%-t visszaigazolja később az élet, te már jó befektetőnek vagy tekinthető. Röviden a kudarc ennek a tevékenységnek a része, ezt elfogadva kell tudni működni ezen a területen.

A fentiek elsajátításához nem közgazdász képzésre van szükséged, érdemesebb tanulmányoznod a történelem, a pszichológia, a társadalomtudományok területét, adaptálva mindezt a modern kommunikáció lehetőségeire. Persze ezzel nem én találom fel a meleg vizet, a közgazdaságtanon belül már rég megszületett a viselkedés-közgazdaságtan iránya. Ami az én megközelítésemben más, az az a hitem, hogy a legfontosabbnak érzem a jó tőzsdei tevékenységhez ezt, ellentétben a számok világából érkező közgazdászokkal. Nem véletlen, hiszen a humán tudományok felöl érkeztem ide.

Mint annyi minden más esetében, itt is a Covid-korszak volt a katalizátora annak a változásnak amit én röviden kisbefektetők uralmának hívok. A korábbi időszakban államok vagy hatalmas intézményi befektetők tudták befolyásolni a piaci mozgásokat törvényekkel vagy tőkeallokációval. A Redditen felfutó meme-részvény őrület óta nem lehet kérdés, hogy ez a fegyver már az összefogó egyszerű halandók kezében is ott van.

Itt válik igazán érdekessé a változás folyamata, mert az alapfeltételezés szerint az egyes befektetők jól felfogott pénzügyi érdekeik mentén hozzák meg döntésüket. Hát a mesterségesen felpumpált, értékkel és valódi növekedési potenciállal nem rendelkező meme-rally fényében ezt az állítást nehéz lenne axiómának tekinteni. Attól függetlenül is, hogy szerintem ez már korábban sem lehetett igaz, de végképp nem akarok a mindentudás birtokosának tűnni, semmilyen személyes tapasztalom nincs a korábbi időszakokról, csak az emberi természet alapján feltételezek.

És akkor eljött az idő, hogy mély levegőt vegyünk és lemerüljünk a filozófia mélységébe.

Az ember nem tudja meghaladni, itt sem tudja meghaladni, az évezredek során kialakult alap viselkedési formáit. A tűz őrzésének mindent felülíró kényszere, a ránk leső veszélyek sokasága alakította ki a máig élő formáinkat.

A tőzsdén is csoportokba rendeződünk: védelmet keresünk, a túlélés esélyeit javítjuk ezzel. Valamint a talán legfontosabb hatás, hogy felmentést ad, enyhíti a mentális nyomást a meghozott döntés miatt. Terítjük a felelősséget, ez mindekinek ismerős az életéből azt hiszem.

Hangadók követése: amióta csak létezünk ezen a földön, kijelölt vagy önmagát kijelölő vezéreket követünk. Megint csak felmentést adva magunknak az egyes döntések alól, delegálva a döntést más valakire. Bízva abban, hogy az illető a helyes döntést hozza meg.

Örök optimizmus: írhattam volna azt is, hogy vakhit, de nem akarók túl negatív lenni. Az ember küzd és bízva remél, elnyomja magában a figyelmeztető jeleket, ha kell rengeteg energiát és időt tesz olyan belső világ felépítésébe, ahol a hozott döntés továbbra is logikusnak és indokolhatónak tűnik. Ami mellet kitartani nem balgaság, hanem sikerre vezető stratégia. Természetesen ebben a hitben a korábbi korszakok tapasztalatai nem tudnak megingatni, ignorálásuk alapkövetelmény.

Meggyőződésünk átadása másoknak: a belső világunkban kikristályosodott mentalitás és érvkészlet megosztása, a helyességéről való beszélgetés és ezzel további megerősítő impulzusok begyűjtése társainktól, szintén az ősidők óta velünk lévő viselkedési minta. Az érveket cáfoló vagy csak megingató ellenvélemények elutasítása kérdés nélkül része az egyenletnek. A történelemben erről például a vallásháborúk tudnak rengeteget mesélni.

Megfigyeléseim szerint ezek alakítják a pénzpiacok mozgását is. Ebből szerintem a profik világa (nyugdíjalapok, magántőke társaságok, alapkezelők) sem tudják magukat kivonni, végülis a végső döntést ott is gyarló emberek hozzák meg.

Ami pluszt ehhez a modern világunk hozzá ad, az a már korábban említett kisbefektetői uralom megszületése és az információs technológia fejlődésével a kommunikáció felgyorsulása és a befektetési döntések demokratizálódása.

Minden sokkal gyorsabban söpör végig a világon, perceken belül lecsapódik konkrét pénzmozgásokban és a részben a nagyobb kilengéseket is kezelni tudó intézmények hatalmának csökkenése nem vagy csak kevésbé teszi lehetővé az esetleges károk enyhítését.

Károk: másik nagy szenvedélyem a könyvek világa, George R. R. Martin kiváló, fájdalmasan befejezetlen sorozata a Trónok Harca világa nyújt remek példát arra, hogy az emberi természet hogy tud olaj lenni a tűzre. Az egyes karakterek nézőpontjából megírt, érzelmeiket, döntéseiket bemutató fejezetekben kiválóan szemléltetve van, hogy a félinformációk, hazugságok, hiedelmek milyen mély nyomokat hagynak az emberekben és hogyan viszik őket tévútra ami katasztrófához vezet végül.

Rövidebb, elmélkedő bejegyzésnek szántam az írást, de haladva az írás során, megjött a kedvem konkrét példák megnézéséhez is. Saját természetemnek sem tudok ellenállni és neki futok majd a lehetséges jövő felvázolásának is egyes területeken. Ha már terjedő narratívák és azok káros hatásai. Én is hozzájárulok ezekhez eggyel. :)

As promised, let us now turn to how investors can profit from the European Union’s hesitant steps toward a more integrated market economy. A more sophisticated term for this is value creation.

At this point, I should note that while I appreciate the marketing effort behind the phrase, I cannot help but smile at how effectively it obscures the real motivation. In his autobiography, Tony Curtis recounts one of his earliest roles: a porter expecting a tip from the protagonist and refusing to leave until he received it. Despite the role’s brevity, the young actor found it incredibly stressful. An older colleague eventually offered him a simple piece of advice: your character came for the money; that’s what the audience needs to see.

So let us be honest with one another: we are here for the money.

When considering investment instruments connected to European integration, I believe they can be divided into two categories. First, there are the EU’s jointly issued bonds, which have been available for some time now. Second, there are the effects that regulatory changes have on European companies, which naturally influence the value of their shares.

Let us begin with bonds, as they are a much simpler, more transparent, easily monetizable, and reliable form of investment. The classic rule of thumb in portfolio construction recommends a 60/40 allocation: 60% of invested capital in equities and 40% in bonds. According to the theory, this provides a balanced and diversified portfolio that should outperform the bond market over the long term thanks to the equity component.

It is difficult to argue with this logic. Bonds are conservative, risk-averse instruments that generate predictable income. This is particularly true for jointly issued EU bonds. Their structure spreads default risk across the member states. It was not so long ago that, following the 2008 financial crisis, Greece found itself on the brink of default and unable to meet its obligations. At the time, alongside international institutions, German taxpayers’ money was needed to keep the country afloat. What was then an ad hoc solution has now become institutionalized through joint debt issuance.

For these reasons, their place in an investment portfolio is difficult to challenge.

However, this brings us to the second opportunity: European equities.

Why bother with stocks when bonds can provide predictable returns until maturity? When purchasing a bond, we accept a predefined set of rules—whether that means a fixed annual interest rate or a formula based on a benchmark plus a specified premium. Yet since COVID, inflation has returned to our lives, compounded by a series of geopolitical crises.

Consider the Hungarian example, where inflation peaked at around 25 percent. If you had purchased a government bond in 2019 paying slightly above 6 percent—which seemed highly attractive at a time when inflation was virtually nonexistent—you would quickly discover that such a favorable-looking investment merely limited your real loss to roughly 19 percent once inflation accelerated.

Of course, one could argue that investors should have sold the 6 percent bond and switched into the newly issued inflation-linked securities. That is true. However, such pricing mistakes combined with easy exit opportunities are not common in bond markets. Few issuers are likely to repeat such an error. Consequently, neither EU bonds nor Hungarian government securities are likely to offer similar opportunities in the foreseeable future.

This is why equities must also be part of the discussion. They are undeniably riskier instruments, often paying no annual dividend and offering neither a maturity date nor guaranteed payouts. In exchange, however, they offer the potential for significantly higher returns.

EU regulation primarily affects European companies, although the size and purchasing power of the Union also influence the performance of foreign firms operating within the European market. One of my favorite examples is pork production. The EU is the world’s largest consumer market for pork products, which means companies supplying the Union are often compelled to comply with Europe’s stringent animal welfare regulations, whether they like it or not. This increases their operating costs, compresses profit margins, and negatively affects valuations. In other words, European consumer protection can alter the profitability of Argentine producers. Globalization never ceases to amaze.

Given all this, how should one begin investing in equities?

The stock market is a vast ocean and an enormous intellectual challenge even to survey, let alone to identify seemingly certain winners.

I will not attempt such a survey here. If I can offer one piece of advice, it would be to start close to home. Focus on sectors where you work, where you understand the products and companies involved, where you can broadly grasp changing customer needs and how market participants respond to them.

I would add one more lesson: learn to rise above what I call the starstruck effect. Simply because you know which company is the largest, strongest, or most profitable in a given sector does not mean it is the best investment.

The stock market always prices the future. The company currently sitting at the top may or may not retain its position. What is certain is that if a company truly possesses all the advantages listed above, those strengths will already be reflected in its valuation. You may end up buying at or near the peak, only to watch the stock reverse shortly afterward. Before long, you find yourself sitting on a losing position.

Where I can be more helpful is by sharing the sectors I currently monitor in Europe.

Before doing so, however, an important disclaimer:

The financial opinions and information presented here are provided solely for informational purposes and do not constitute investment advice or an investment recommendation. As a private individual, I do not provide regulated financial services and do not take into account any individual’s financial situation, investment objectives, or risk tolerance. Any investment decision remains solely the responsibility of the investor.

With that out of the way, here are the sectors I currently follow in Europe.

Banks and Financial Intermediaries

This is the first area where the EU has explicitly identified deeper integration as a priority. Given the strong political focus, I expect regulatory changes that may create significant value opportunities.

Banking consolidation has already begun, albeit slowly. Acquisitions and stake-building activities are underway, although national governments frequently attempt to obstruct them.

Some notable players include:

UniCredit – Italy’s largest bank. It has pursued an aggressive acquisition strategy and appears determined to ensure that any future regulatory framework finds it among Europe’s leading institutions.

Commerzbank – Germany’s second-largest bank. Its weaker performance has attracted attention from potential acquirers. The sharks are already circling—and UniCredit is among them. A successful takeover could significantly increase shareholder value.

BBVA – Spain’s leading bank. Thanks to the absence of language barriers, it maintains a powerful network throughout the Spanish-speaking world. Like UniCredit, it is pursuing growth through acquisitions and facing political resistance along the way.

Deutsche Bank – Germany’s flagship banking institution. Numerous scandals have damaged its reputation over the years, increasing both risk and valuation discounts. One thing seems certain: a bank of this size will eventually appear on one side or the other of a major consolidation deal.

Leave a comment

Infrastructure Development

Beyond traditional infrastructure such as highways, railways, and ports, I am particularly focused on projects linked to the ongoing AI revolution.

The reason is simple. AI-related companies are currently trading at valuations that appear extremely stretched and will likely experience corrections at some point. Yet the underlying infrastructure required to run AI models demands enormous investment.

Although Europe has fallen behind in developing frontier AI models, the supporting infrastructure is generally built within the region where those models operate. This creates opportunities for European companies, especially given the substantial support available from both national governments and supranational institutions.

Some notable players include:

Schneider Electric – A French multinational giant. It holds leading positions in data-center infrastructure, industrial automation, and related software solutions. One of its greatest strengths is that it competes successfully on a global scale without relying heavily on European market protections.

Engie – Another French company approaching the AI boom from a different angle. As an energy trader and network operator, it maintains a well-balanced portfolio. It is one of Europe’s largest natural gas traders and a major participant in electricity markets. The enormous energy requirements of large language models place the company in a favorable position. It can supply this demand through both traditional gas assets and renewable energy capacity. Its close ties to France are particularly valuable, given the country’s reliance on nuclear power and its likely central role in Europe’s future energy system.

ASML – A Dutch company that may be the clearest example of a firm successfully transforming technological superiority into a near-monopolistic market position through intellectual property protection. Its niche is semiconductor manufacturing equipment. While American and Taiwanese firms dominate chip production and Chinese companies strive to catch up, ASML supplies the machines upon which modern chip fabrication depends.

The company’s strategic importance is difficult to overstate. Several years ago, under pressure from the U.S. government, ASML was forced to withdraw from a planned sale to China. As a result, it has become a critical factor in the ongoing technological competition between the United States and China.

It is therefore inconceivable that the EU would adopt regulations undermining this strategic advantage. On the contrary, further support and regulatory easing—particularly in research and development—appear more likely.

In short, these are the companies and sectors that I currently monitor and, in some cases, already invest in. The specific firms themselves are less important than the broader strategy they illustrate. Naturally, there are no guarantees of success; risk is an inherent part of equity investing.

And just to build anticipation a little further, I plan to discuss investing and risk management in much greater detail in future articles—raising the stakes by expanding the scope to the entire global market.

múlt héten kicsit beleástuk magunkat a viselkedésgazdaság alapjaiba, legalábbis én összegeztem a gondolataimat erről. Van az a klasszikus bonmot, hogy a tőzsdén akkor kell eladni amikor már a taxisofőr is jó tippeket ad a vételre. Klasszikus leírása a hype által hajtott utolsó rohamnak, ami után már az összeomlás és kijózanodás jön. Nagyon sokaknak akár életek megtakarításának az elvesztésével együtt.

Ahogy korábban fejtegettem, az évezredes, hozott ösztöneink átszivárogtak a kereskedési platformokra 2020 után. Ennek alapja a demokratizálódott hozzáférés a tőzsdékhez. Tovább gondolkodva a korábbi írásomon, itt behoznék még egy új keletű dolgot az eddig sem egyszerű egyenletbe. A figyelemgazdaság robbanásszerű felfutása szintén a Covid-járvány közben indult el. Már-már szitokszó az influenszer kifejezés rájuk, de valóban nagy hatással tudnak lenni a követőikre.

Ennek a szerteágazó, az élet rengeteg területét lefedő tevékenységnek természetesen megjelent a tőzsdére optimalizált verziója is. Jellemzően korai húszas éveikben járó férfiak, nagy magabiztossággal, garantált megtérülést ígérve, gyakran még nem bizonyított vagy éppen a hype-vonat tetején ülő eszközöket ajánlanak megvételre. A tartalom velejárója az irritáló szintig vitt magabiztosság és a felháborító szintet messze túllépő, valószínűleg csak megjátszott gazdagság.

Kedvencem az a magyar kb 20 éves, egykori vagy most is küzdősportoló srác, aki diverzifikált befektetést ajánlj követőinek kriptoban. A fogalommal nyilván nincs tisztában, hiszen hogy lenne valami diverzifikált, ha csak egy helyre fektet be. De a szó gyakran használt, mély szaktudás látszatát tudja kelteni, szóval mi baj lehet. Direkt nem rakom be a linket, nem adok neki/nekik újabb eléréseket, tessék rákeresni, ha érdekel.

Ami nekem ebben a jelenségben érdekes az a piacokra gyakorolt hatás, akár a meme-részvények esetében, itt is sok kicsi sokra megy. Egy lényeges eltérés azonban szerintem van, míg a meme esetében gyakran kérges szívű profik is beszállnak és kihasználják a megvezetett ezreket, emelkedésre vagy esésre játszva. A figyelemért küzdő szereplők elemi érdeke a siker látszatának fenntartása. A kattintásokért zajló öldöklő versenyben, a siker és hitelesség, had ne mondjam bennfentesség látszatát fent kell tartaniuk.

Ezt szeretném külön kiemelni: a nézettségi verseny logikája felülírja a piaci logikát. A kiválasztott eszköz sikerre van ítélve, nem a fundamentumai miatt, nem is egy rövid lejáratú hype miatt, hanem mert a tartós sikere adja a jövedelmező visszacsatolást a reklámozó influenszernek is.

Innen indulva nézzünk meg pár esetet erre az egészre. Bár hozzáteszem egy valaki szerintem itt mindenkinek azonnal beugrik. Elon Musk, hogy is fogalmazzak, a fenti logikai sor minden szerepét betölti. Küzd a figyelemért, eszköztulajdonos és kibocsátó is egyszerre. A maga nemében vérmérséklettől függően zseniális vagy emberek kihasználója. De ő ezzel együtt is külön írást érdemelne. Talán majd arra is sor kerül.

Kripto-világ: Buffet mondta egyszer, hogy olyanba fektess amit ismersz, ismered a piacot, érted hogyan termel pénzt. Tán most már nem meglepő, konzervatív befektető vagyok. Ez az egyik mondat amihez tartom magam. Szóval előre bocsátom, nincs kripto vagyonom. Igen, óriási elérhető haszonról mondok így le, és nem is tudok egyelőre mit kezdeni ezzel az eszközosztállyal.

De véleményem jó hogy van róla. :)

Az eset a Strategy cég idei sztorija. Hosszú ideje arra építették a kommunikációjukat, hogy a bevont tőkével folyamatos kripto vásárlok lesznek, az emelkedő árfolyamokon keresztül fognak nyereséget termelni.

Vagyis, a fentebb vázolt elemek meg is jelentek:

sikerre ítélt sztori, folyamatos növekedés ígérete

valami egyedi megnyilvánulás, ami a kiemel a figyelemért küzdő tömegből

új ismeretlen eszköz, befektetési forma felkarolása

hogy mennyire irritáló a cégalapító és/vagy mennyire gazdag, annak megállapítását rátok bízom

Mi történt velük idén? Eladtak 32, hangsúlyozom, harminckét darab bitcoint. A hír végig söpört az erre fogékony csatornákon és a cég hosszas magyarázkodásra kényszerült az eladás okairól, a hosszú távú befektetési filozófiájáról. Olvasva a kommentárokat, kicsit az az érzés képződött meg bennem, hogy egyszerre beszélünk az eszközbe vetett hit megingásáról és egy erre alapozó cég összeomlásáról. Holott semmi ilyesmi nem történt.

Az eszközállományt tekintve nagyon kis mennyiséget értékesített valamiből a piacon, valaki, aki jó kiszállási vagy átstrukturálási pillanatot látott maga előtt.

De a figyelemgazdaság narratíva alapja sérült és ennek árát a Strategy is megfizette.

Az írás folytatódik a Substack profilomon: 

https://kranauerroland.substack.com/p/sarkanyok-tanca-a-figyelmunkert-de 

Kanyarodjunk vissza az utóbbi hetek témájához, az EU előtt álló jövő feltérképezéséhez. Egyelőre volt egy rövid kitérőnk a tőzsdei kereskedés világába. Hosszabb távon tervezni folytatom ezeket a kirándulásokat, azon egyszerű okoknál fogva, hogy engem nagyon érdekel, minden szentnek maga felé hajlik a keze ugye. Továbbá ez egy olyan terület, ahol a rendszeres tanulás, fejlődés nem egy lehetőség, hanem elvárás. Azt hiszem arról már rengeteget írtam, hogy mennyire nagyra becsülöm az intellektuális kihívásokat.

Ennek apropóján vágjunk bele a mai témánkba. Az Unió intézményi felépítése, az ezt meghatározó politikai érdekek szövevényes hálója és ennek lehetséges fejlődési irányai. Kár lenne tagadni, ezt egy jó nagy fának látom, nem feltétlen a téma bonyolultsága miatt, hanem mert ezen rendszerek felépülése szükségszerűen egymásra rakodó határozatok, törvények, rendeletek kusza labirintusa. Magam sem vagyok jogász, azzal is nehezen lehetne megvádolni, hogy mélyebben érdekel a téma.

De az ember által ideális esetben bejárt út része, hogy felismeri melyek azok a rendszerek vagy jogi normák, amik minden hibájukkal és jogi bikkfanyelvűkkel együtt is alapvető fontosságúak az életben. Ilyen keretrendszert alkot az Unió is. Igyekeztem keresni egy olyan megközelítést, ahonnan viszonylag széles képet tudok adni nektek az intézményrendszerről, jelentőségéről és problémáiról.

Hogy is néz ez ki a gyakorlatban?

Talán meglepő lesz, de az EU minden hangoztatott értékével együtt sem dúskál a nép által választott képviseleti szervekben vagy tisztségviselőkben. Az egyetlen valóban szavazáson megválasztott testület még csak nem is Brüsszelben tanyázik.

Európai Parlament

A hazai választásokhoz hasonlóan választjuk képviselőiket öt évente, jellemzően nyár elején szokott ez megtörténni, legutóbb 2024-ben. Hatalmas létszámú testület, hasonlóságot mutat a hazai országgyűlések felépülésével. Több frakció működik, külön bizottságok alakulnak az egyes témák vizsgálatára. A rendszerhez új adalékként még létrejött a jelentéstevők tisztsége is. A kiemelt témák parlamenten belüli egyfajta moderátorait, szóvivőit kell ez alatt érteni.

Jogosultságai, működése, vitái remekül leképezik a szövetség előtt álló kihívásokat és a hozott terheket. Mire gondolok itt? Bemutatom egy példán keresztül.

Az új uniós 7 éves költségvetés sarokszámairól már zajlik a vita a képviselők között. De a nemzeti költségvetésekkel ellentétben ezen háznak nincs törvényhozási joga. A parlamentben a frakciók között létrejött kompromisszumos terv a szavazás ellenére nem fog törvényerőre emelkedni. A szuveneritásukat féltékenyen őrző államok kezében van a végső jóváhagyás.

Ez remekül megmutatja a meghaladni szükséges állapotot. Népképviseleti szerv, tanácskozási, javaslattételi és később (hosszú és bonyolult eljárásrendben) felelősségre vonási opciókkal rendelkező intézmény, amelytől megtagadták a legfontosabb döntések lehetőségét.

Európai Tanács

Akiknél a legfontosabb döntési jogok vannak, az Unió 27 tagállamának kormányfői alkotják. Időszakosan ülésező végső döntéshozó szerv. Mind a létszám, mind az állandóság hiánya mutatja mik a problémák ezzel a struktúrával. Intenzív, földindulásszerű mozgások során lassan reagáló, partikuláris érdekek mentén töredezett testület, amely így sem hatékonynak, sem gyorsnak, de még csak végül egységesnek sem mondható.

Az egység hiányát nagyon szépen mutatta be a leköszönt magyar kormány által vitt tárgyalástechnika, már ha ilyen magasztos jelzőt alkalmazhatok rá. A kimentem kávézni manővertől a vétózásig terjedő skála megmutatta a testület korlátait az egész világnak. De minden rosszban van valami jó is, ez a politika kényszerítette ki a fejlődést is. Elmozdulás történt az egyhangú döntésektől a többségi döntések és így a többségi akarat preferálása felé. Ízléstől függően ezt hívhatjuk pragmatizmusnak vagy épp a szabályok megcsúfolásának, esetleg demokrácia deficitnek. Én ezt pozitívan látom, amit mindjárt ki is fejtek, de előbb az utolsó nagyobb szereplő a sakktáblán.

Európai Bizottság

Egyfajta kormány szerepét betöltő testület. Ha a klasszikus értelmezés szerint nézzük a rendszert, akkor ők a végrehajtó ág. Kvázi kormányfő (von der Leyen most) és miniszterei leosztásban dolgoznak. Két probléma van ezzel.

Az egyik a 27 tagállam egyenlő képviselete. Egyre nehezebben megy az egyes feladatkörök kijelölése és értelmes felosztása a tagállami delegáltak között. A magyar képviselő, Várhelyi Olivér, például az egészségügyért és állatjólétért felől. Nem akarom elviccelni a dolgot, számomra is fontos területről van szó. De hogy ennek dedikált felelőse legyen, ahelyett hogy a terület becsatornázásra kerül mondjuk a mezőgazdaságért felelős biztos alá, nos azt csak a 27 szereplő igénye teszi érthetővé.

A másik gond maga a feladat- és végrehajtási felhatalmazás kérdése. Míg egyes területeken számomra meglepő módon alakult ki egy természetesnek ható feladatátadás a tagállami szintről a transznacionális szintre, például a külkereskedelem. Más területeken az egyes kormányok görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy saját kezükben legyen a gyeplő. Ilyen területek az igazságszolgáltatás, adózás vagy éppen a közös fizetőeszköz kérdése.

Ez rendszeres konfliktusokat szül a Tanács és a Bizottság között. Tovább lassítva az ügymenetet, a kirakatba kitéve külső szereplők számára a problémákat, ahol a kompromisszumok tengerében elveszik végül az eredeti szándékolt cél.

Összegezve a problémákat:

lassúság

folyamatos érdekütközés

egymást átfedő felelősségi körök, vertikálisan és horizontálisan is

képviseleti, demokratikus deficit

eltérő célok, egységes jövőre vonatkozó koncepció hiánya

Nyilván részemről önkényes a fenti összegzés, sűrített kivonat, amelyet ezer okból lehet és kell is vitatni. De egy ekkora, az Unió minden területét érintő rendszer esetében szükséges az egyszerűsítés, hogy az emberi elme számára még értelmezhető szintre szorítsuk le a problémákat. Minden másra ott a mesterséges intelligencia. :)

Ezek után hol, hogyan látom ezeknek a gócoknak a megoldását? Ismét csak pontokban haladva:

lassúság: most olyant mondok amire nem számítottatok, nem kell megoldani! A külső, gyakran autoriter aktorok számára ez a gyengeség jele lesz, de ennek ellenére én a demokratikus folyamatok egyik alapjának gondolom, hogy az érveket ütköztetve, ha kell hónapok alatt alakul ki egy elfogadható kompromisszum, már ha kialakul. Amibe érdemes lenne energiát tenni, az ennek a folyamatnak a pozitív színben való feltüntetése. A trumpi hatalomgyakorlástól a putyini egyszemélyi döntésekig sorjáznak most már a negatív példák, ezekkel bátran lehetne szembe állítani a megfontolt, polgárainak prosperitást biztosító uniós döntéshozási mechanizmust és annak eredményeit. Ahogy említettem itt a görcsösen erőltetett egységes döntést kiválthatná a többségi döntés gyakorlata. Ezt tanácsi szinten gyorsítana a folyamatokon, de csodaszernek ez sem nevezhető.

folyamatos érdekütközés: itt is a demokratikus megoldás felé hajlók, nagyobb hatalmat adnék a parlament kezébe. A nemzeti törvényhozási jogok és felelősségi körök felé tolnám el a szabályozást. Egyelőre nem látszik más testületek hogyan tudnának az egész Unió polgárai által szavazáson megerősített felhatalmazással dolgozni. Amíg a rendszer ezen a téren nem kerül teljesen felforgatásra, márpedig nem fog, mert ez még mindig az EU, addig az egyetlen ilyen testület kezébe adnék nagyobb hatalmat. Már csak azért is, mert az állampolgárok szintjén, az ismert parlamenti felhatalmazás megjelenése eu-s szinten, talán közelebb hozná mindenkire számára ezeket az intézményeket. Hogy ne legyen elég annyit mondani egy vitában, hogy Brüsszel!

egymást átfedő felelősségi körök, vertikálisan és horizontálisan is: itt hatalmas harc várható, a szintén képviseleti felhatalmazással rendelkező kormányok, amik gyakran pont EU-szkeptikus politikájuk miatt nyertek választást, nem fognak könnyen engedni. A korábban már általam emlegetett kettőt előre, egyet hátra metódus fog itt szerintem érvényesülni. Az egyik terület amit érdemes lesz itt figyelni például az adószedés joga. Az egyik legfontosabb állami monopólium, a Bizottság a Parlamenttel egyetértésben új adófajtákat vezetne be, hogy a közös költségvetéshez ezzel is hozzájáruljon. Nyilván nem jobbak mint én, egyúttal a saját működésük is biztosabb alapra kerülne. Az itt zajló konfliktusok és a végső eredmény majd mutatja, hogy merre is indult a szövetség ezen a téren. Az én tippem, hogy új adóformák meg fognak jelenni, csak éppen a szándékolt bevétel nagysága lesz visszavágva a tagok által.

képviseleti, demokratikus deficit: ezt részben már érintettem fentebb, a Parlament jogköreinek megerősítésével. Rövid távon én csak ebben az irányban látok előre lépési lehetőséget, hosszabb távon is csak akkor ha radikális változás zajlik le az intézményrendszerben. De a történelmi tapasztalat alapján ennek mindig egy hatalmas vihar ágyazott meg. Erre azért ne vágyjunk.

eltérő célok, egységes jövőre vonatkozó koncepció hiánya: a papír sok mindent elbír. Rengeteg jelentés, tervezet látott már napvilágot (Draghi, Lenti), ezek jó része a legjobb esetben bekerült a sajtótájékoztatók által használt buzzwordok listájába. Úgy képzelem el ezt a dolgot, hogy van egy frissített lista, és az azon szereplő kifejezéseket rutinosan dobálja be minden gyakornok a legújabb nyilatkozat szövegébe. Gonosz vagyok, tudom, de itt vagyok a legszkeptikusabb, a jelenlegi keretek és mentalitás mellett ebben nem látok előre lépési lehetőséget sehol. Amíg nem jelenik meg, elsősorban állampolgári szinten, egyfajta a nemzeteken felülemelkedő, egységes eu-s öntudat, addig ezen a téren nem várható előrelépés. Mint annyi mindent a politikában, ezt is a választói akarat tudja majd kikényszeríteni. Már ha valamikor ki tudja, mert ennek a folyamatnak a természetes velejárója, hogy lesznek akik ebben az esetben nemzethalált kiáltanak. Könnyen lehet ennyi elég is lesz a folyamat megakasztásához.

Leave a comment

Metternich-nek tulajdonított örökbecsűvel zárnám a mai bejegyzést:

Oroszország sohasem olyan erős, amilyennek látszik, és sohasem olyan gyenge, mint amilyennek látszik.

Szerintem ez remekül alkalmazható a mai Unióra is. A belső és külső szereplők által is bírált, gyakran polgárai által is kárhoztatott szövetség továbbra is itt van. Erejét mutatja, hogy nincs olyan tagállama, ahol a felmérések szerint komolyan felmerülhetne a kilépés vagy megszűntetés társadalmi támogatottsága. Magában az is jelzi az európai kísérlet sikerét, hogy külső szereplők szétesését, eljelentéktelenedését vizionálják. Akinek pedig halálhírét keltik…

Let’s pick up the thread from last week. Then, we identified the problems caused by the fragmented capital markets “union.” This week, for that very reason, we can continue on a somewhat more optimistic note: what awaits the Union in the near future? What plans do the member states have to address these challenges? As my wording suggests, I personally see a positive outlook ahead.

What Justifies My More Optimistic Outlook?

Among the many crises the Union must address, this is one that largely depends on us. We are not exposed to external resources (such as raw materials), nor are we dealing with deeply entrenched issues that can only be improved over decades—if at all—such as competitiveness, innovation, or demographics. Here, all that is required is the appropriate adjustment of the regulatory framework.

Of course, this is still an alliance of 27 member states (soon perhaps more—hello, Iceland), each with different goals, internal challenges, and democratic publics. A good example is the LGBTQ debate pushed to extremes here in Hungary, where we found ourselves closely aligned with Germany’s AfD. Yet the party’s leader, Alice Weidel, is a woman in a lesbian relationship who is raising adopted children with her Sri Lankan partner. Viewed from Hungary, the irony practically jumps off the screen, and yet they have managed to build close cooperation on issues such as gender politics, opposition to war, and migration.

As this example shows, people from very different backgrounds can agree on many things.

Flashbulb Memories is a reader-supported publication. To receive new posts and support my work, consider becoming a free or paid subscriber.

But I don’t want to stray too far from the subject. The point is that, in my opinion, the main obstacle standing before the necessary reforms is our internal division. This division is twofold: on the one hand, there is the nationalism I have criticized before—the protection of national champions. On the other hand, there is the challenge of convincing the public of reforms that are both necessary and beneficial for them.

If the rise of the radical right in Europe can serve as an example of anything, it is that people coming from very different starting points are capable of arriving at the same conclusions. That is the basis of my optimism.

How Do We Plan to Solve These Problems?

Words have power, so allow me to use the royal “we” when discussing the EU’s plans. I have no influence over the preparation of these initiatives, but I firmly believe this is our shared cause. This is how I can contribute to strengthening that sense of common purpose.

As mentioned above, there are many states with many interests and many competing visions. Unfortunately, this diversity is also reflected in the proposed solutions. Let’s briefly review the main ideas and who is advocating for them.

The EU’s 28th Member State

A legislative proposal initiated by the European Commission. The idea is to create, in legal terms, a 28th member state. This entity would operate under a simplified legal framework designed around market needs. Any newly established or existing company could request to operate under this jurisdiction.

The advantages would include unified rules and the elimination of the need to comply with 27 different national regulatory systems. The Commission hopes this could actively facilitate capital raising by mobilizing the billions of euros currently sitting idle in European bank accounts. It could also attract foreign direct investment (the legendary FDI).

Leave a comment

The proposal has met resistance from member states. On one hand, it is viewed as another step toward a more federal EU, where individual countries surrender additional powers to the center. Every country has political forces that oppose precisely this development.

On the other hand, the 28th regime inevitably raises questions about taxation: who would collect taxes from these companies, and how much? Everyone tends to look after their own interests. Brussels naturally believes that money could be put to good use there, financing its operations and eventually flowing back to member states through various support programs.

For national governments, however, this currently looks like a loss of tax revenue. The road ahead will therefore be long and difficult.

The E6 Group

Germany, France, Italy, the Netherlands, Spain, and Poland currently represent the EU’s largest economies and most populous countries.

They support accelerating the Capital Markets Union, increasing defense spending, deepening cooperation, strengthening supply chains, and expanding the role of the euro in international trade. In essence, these objectives summarize many of the major economic challenges facing the EU.

For this reason, they are enthusiastic supporters of the Commission’s 28th-member-state concept.

The difficulty lies in their size and influence. The EU’s institutional framework is already under strain, and questions regarding decision-making and democratic legitimacy have become increasingly visible in recent years. The Hungarian government’s repeated use of vetoes has also played a significant—albeit negative—role in this debate.

As a result, the countries excluded from the E6 often see in it the old principle that “the stronger dog gets the larger share.” They fear that the economic advantages already enjoyed by these large states would become even more entrenched under the proposed system.

It is difficult to dismiss these concerns. Imagine a conglomerate the size of Deutsche Bank entering markets across Europe without being constrained by nationally tailored regulations. Competing local players would find it hard to keep up.

My additional criticism is that this initiative exemplifies the long-discussed concept of a “multi-speed Europe”—depending on one’s perspective, either eagerly anticipated or deeply feared. Existing disparities certainly do not need further reinforcement through regulatory differentiation. If anything, that could accelerate fragmentation.

I do not wish for such an outcome. Yet if fragmentation ever occurred, many of those who currently advocate it would likely come to share my concerns. Brexit and the British public’s evolving attitude toward its consequences provide an excellent example.

Super Power Politics

Although I have emphasized throughout that these are internal issues we can solve ourselves, we cannot completely separate ourselves from external actors.

Fundamentally, the interests of the United States, China, and Russia converge on one point: they all benefit from a weak and deeply divided European Union. One that cannot present a united front in supporting Ukraine financially, resisting the influx of Chinese dumping products, or regulating the behavior of American technology giants.

Naturally, I have no insight into the efforts made in pursuit of these interests. However, one thing can be stated with certainty: the opinions of some political parties are influenced by more than public sentiment alone. 🙂

What Should We Expect?

The media noise surrounding these issues is immense. Yet if we focus on the facts, I remain optimistic.

Consider the issue of financial support for Ukraine. Regardless of whether one agrees with the policy itself, the process demonstrated several important developments:

Institutional renewal: Despite significant legal maneuvering and opposition from a blocking minority, the support package was ultimately approved.

Mobilizing necessary capital: Funding was secured through joint EU bond issuance, representing another step toward financial integration.

Recognition of common geopolitical interests: Short-term national political interests were set aside.

Articulation of shared interests and a common future: The EU acted as a unified bloc.

Taken together, these developments suggest that the Capital Markets Union will continue to advance.

In a distinctly European fashion, the process will likely move two steps forward and one step back. Newspaper headlines may sometimes make it appear as though we are moving four steps backward. Political actors will naturally portray both progress and delays as victories, depending on their interests.

But as has so often been the case, the real developments will occur beneath the surface—through obscure but important pieces of legislation, adopted gradually and incrementally.

Then one day we may suddenly realize that Revolut is no longer the obvious choice for online banking because we have a wide range of options available, from Spanish banks to Swedish ones.

How Can We Make Money from This Process?

I don’t want to overload you in a single article, so contrary to my earlier promise, I will return to this topic in a separate post.

The exact approach is still taking shape in my mind. Like these articles themselves, it evolves during the process. I learn to swim after jumping into the water.

I will close with a quotation:

“The German representative of the Sovereignists stated that if the AfD comes to power, there will be no digital euro. According to them, Europeans have the right to opt out of modernity.”

Well, all right. It is a perfect illustration of the saying that the road to hell is paved with good intentions.