Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttük azokat az érveket, melyek a közösségi finanszírozás mellet szólnak, és mutatunk egy olyan megoldást, mely segít a hozzájárulások hatékony összegyűjtésében, kezelésében is!
Semmi sem korlátozza a kreativitást
Rengeteg tartalomgyártó akad, akik munkásságukat a szponzoroktól és partnerprogramokból befolyó összegekből finanszírozzák. Az ő esetükben sokszor korlátozottak azok a témakörök, melyekben dolgozhatnak, hiszen, ha pénzt akarnak keresni, meg kell felelniük a fizetőképes partnerek elvárásainak.
Ez sok esetben a kreativitás rovására megy, hiszen az általuk készített tartalmak mesterkéltek, reklámjellegűek lehetnek.
Abban az esetben azonban, ha a közösség erejére hagyatkozol, a teljes művészi szabadság a Te kezedben marad. Nem kell megfelelned sem a szponzoroknak sem pedig a partnercégeknek. A fokmérőt kizárólag saját, valamint követőid elégedettsége jelenti.
Azok az ötletek pedig, melyek nem vonzóak a hagyományos finanszírozók számára, gyakran a legnagyobb sikert aratják a közösség körében. Egyszóval, ha van egy szuper ötleted, érdemes mindenképp megpróbálkoznod támogatást gyűjteni annak megvalósítására!
Segít abban, hogy lojális követőket szerezz
Követőként támogatni egy tartalomgyártót abban, hogy szponzoroktól függetlenül alkothasson, kissé olyan, mintha néző, hallgató vagy olvasóként mi magunk is kivennénk a részünket a kreatív munkából. Éppen ezért a közösségi támogatás lehetősége erősíti az alkotó és a követők közti kapcsolatot, segít az állandó, lojális követőbázis felépítésében.
Akik kedvelik a munkásságodat, az anyagi támogatás révén részévé válhatnak az alkotói folyamatnak, így közelebb érezhetik magukat tartalmaidhoz. Neked pedig nincs más dolgod, mint hálád jeléül folyamatosan ellátni őket minőségi, szórakoztató kontenttel. Mindenki számára kiváló üzlet, ugye?
Segít abban, hogy önbizalmat szerezz
Ha egy projektben korábban amiatt nem mertél belevágni, mert féltél attól, hogy nem lenne közönséged, akkor itt az ideje, hogy leteszteld magad! Támogatói bázisod mérete ugyanis megmutathatja azt, mennyire van igény tartalomgyártói munkádra!
Minél több támogatót szerzel, annál biztosabb lehetsz abban, hogy jó úton jársz, és minden egyes befolyt forint segít abban, hogy növelhesd az önbizalmad tartalomgyártóként, melynek hatására olyan projektekbe is belevághatsz majd, melyekről korábban úgy gondoltad volna, hogy a megvalósításuk lehetetlen!
Hogyan kezeld hatékonyan a beérkező támogatásokat?
A követőktől érkező anyagi felajánlások kezelését a legegyszerűbb módon egy általad választott támogatásgyűjtő rendszer segítségével kezelheted. Ezek az online megoldások segítenek abban, hogy a számodra utalt összegek egy helyre érkezzenek, és neked ne kelljen bajlódnod az adminisztrációs feladatokkal sem.
A Donably például regisztrációs és tranzakciós díj nélkül, minimális jutalék ellenében segít abban, hogy a követőidtől érkező támogatásokat a leghatékonyabb módon kezelhesd.
És abban is, hogy a lehető legtöbb pénz maradjon a zsebedben annak érdekében, hogy a lelkes követőid mindig a legjobb minőségű, legszórakoztatóbb, kompromisszumoktól mentes tartalomban részesülhessenek.